Borháború – sokadik rész

Végre megint valami botrány, és ahogy látom, ebből ezúttal én sem maradok ki. Tábor István meg a kitiltásai. Ötletlopás, másolás, Szellemi Tulajdon Szabadalmi Hivatala. Lejárató kampány. Mikre van itt idő, kérem, csak úgy kapkodom a fejem!

(Aki nincs teljesen képben ennek a sztorinak az előzményeivel és ma este épp semmi izgalmasat nem talál a tévében, ide kattintva tud zárkózni.

Vagy ide. A Maniner itt írta meg a névváltoztatási ügyet /nevezhetnénk ötletlopási ügynek is/, amire többek kiakadtak. Hogy jogosan vagy sem, azzal én most nem foglalkozom.)

Szeretném jegyzőkönyveztetni, hogy kettőezer-ajóégtudja-mikor voltam a Borászportál főszerkesztője, úgy kettőezer-tizenötig, amikor is a tulajdonossal, bizonyos Tábor Istvánnal vívott sokszázadik parttalan vitám után egyszer csak felálltam a székemből és köptem egy rendeset. Azért vitáztunk ennyit, mert István mindig is azt gondolta, hogy míg a bölcsészeket egy lakatlan szigeten szimplán felfalnák még a háromlábú rókák is, addig a magafajta kapitalisták (ez a bölcsész ellentéte?) túl azon, hogy befognák az összeset, még a közeli szigetek fölötti a rókaprém-kereskedelem ellenőrzését is átvennék. És amin agyban mi ketten mindig elcsúsztunk, hogy nem értette meg: ennek én tényleg látom az igazságértékét, de ettől még a szívemből azért egy hatalmas “b.sszátok meg magatokat” felkiáltás fog kikívánkozni. Egyébként meg nem haragszom én már őrájuk se. Kinek van ilyesmire ideje?

Azt is szeretném elmondani, hogy ennek ellenére a mai napig szívesen emlékszem vissza az ottani munkahelyi élményeimre; biztos vagyok benne, hogy Tábor István ma jobb főnök, mint akkor volt, ahogy én is több lettem a Borászportál által. Az, hogy ő akar-e még most is piacot uralni a boros rendezvényeket illetően (akar), engem tényleg pont nem érdekel. Szervezek viszont én is kisebb boros rendezvényeket (lásd például: Glass of Jazz), és hát nyilván örülnék, ha azt látnám, az én cucom is épül-szépül, fejlődik. Elmegyek tehát a Mitiszolra, elmegyek a BorJour Magnumra, de ha István beenged, sőt mi több, közös múltunkra tekintettel, kollegalitásból vagy csak úgy simán a rá jellemző “jófejségből” dob egy ingyen-jegyet a Bordói November nagykóstira, akkor valószínűleg megint a VIP-teremben fogom hosszú sugárban kiköpdösni 3 ezreléknyi véralkoholszint mellett a méregdrága borait.

És ha ezen rendezvények bármelyikén el tudok lesni valami olyat, amit majd a magam terepén is haszonnal forgathatok, akkor előre bocs az összes szervezőtől, mikor a saját kitalációjukat viszont fogják látni nálam. Én úgy veszem észre, megint felnőtt (és/vagy kifejlődött) egy olyan generáció, amelyik nyitott a gasztronómiára, azon belül a borra, van pénze eljárni étterembe, borbárba, boros rendezvényekre, nem ritkán boriskolába, és ezt a generációt kevésbé lehet hülyének nézni, mint az azt megelőzőt, amelyikbe, azt hiszem, magam is beletartozom. A vendéglátást kívül-belül naponta látva mondom, hogy egy túlkészült húst vagy egy dugós bort – pláne, ha az drága – ma már sokkal többen küldenek vissza, mint tíz éve, mikor vendégként azt se tudtuk, mi az hogy medium rare vagy triklóranizol (TCA). Ugyanígy egy boros rendezvényt, ha az nem jó, szerintem zokszó nélkül ignorál egy szenvedélyes winelover, borbuzi, alak, akinek a gasztronómia jelenti a szórakozást, a kikapcsolódást.

Egyébként a másik, amit látok, hogy minden vadásznak jut itt azért most elég fóka. A boros rendezvények pedig (az összes, ami képes volt sorozattá válni) fejlődnek. Gyors a beengedés, gördülékeny a problémakezelés, jók a poharak, szépek és izgalmasak a helyszínek, van agya a hostesseknek, élvezhető a kiállítók felhozatala, vagy legalábbis minden borkedvelő meg tudja találni rendezvényenként, de rendezvényen belül is a számítását. Ez szerintem szuper.

Végezetül kérem azt is jegyzőkönyvbe venni, hogy én tényleg szeretném, ha azt a kis hozzám, hozzánk kötődő vendégkört, amelyiknek minden egyes alkalommal tiszta szívemből tudok örülni, meg tudnánk tartani vagy ne adj’ Isten a létszámukat picit tudnánk gyarapítani. És ha ehhez az kell, hogy lenyúljam Tábor István egyik frappáns ötletét, aminek manifesztációja egyszer majd az Otelló Októberen csókol halántékon, hát, kétsége senkinek ne legyen. Mégis csak a mennél jobb vendégélmény előidézése a legfőbb egy szervezőnek. Ezzel együtt elhiszem, hogy Tábor István működése esetenként megfeddhető, de ebbe én most ennél jobban nem szállnék bele. Ezt is pusztán csak azért teszem, mert meg lettem említve ebben a cikkben.

És akkor, igen, Novák Nikolett, hogy róla is megemlékezzek. Igazából én azt se tudom, kicsoda a hölgy. (Hogy értse mindenki, miért nevezem meg őt, tényleg rá kell kattintani a fenti linkre.) Felhívott. Először is azt mondta, hogy kitiltási botrány, utána, hogy Táborpista, aztán meg a többi: mi a véleményem? Én meg, beismerem, nem voltam vele túl kedves. De ez nem neki szólt, egyszerűen annyi a dolgom hétfőtől vasárnapig, mint egy urológusnak, be vagyok feszülve, távirati stlusban kommunikálok, különben meg bocsánat, mit magyarázkodom itt, ki az Istennek van arra (is) ideje, hogy száz éves csontokat rágcsáljon? Az ilyen buzgalom, amit a hölgyön éreztem, valamiért pont az az újságíró-attitűd, amitől a magam iskolázása során precízen igyekeztem a személyiségemet megóvni. De, nem akarom tagadni, kell ilyen is, mert a nagy sztorikat mindig ők írják meg, míg a magamfajta oldalágon elbabrálgat mondjuk a már régen rongyosra járatott éghajlatváltozás témakörével. Igen, azt mondtam Nikolettnek, hogy adok neki interjút, de tudjon róla, közben pörögni fog az én diktafonom is. Ismerem már jól magam: kiszámíthatatlan, mikor értek valamit félre vagy mikor olvasok valami olyasmit egy cikkben vissza, amit eredetileg nem is mondtam. Így meg megvan mindenkinek a hangfelvétel, problémás esetben minden tök gyorsan tisztázható. Megbeszéltünk egy találkozót, mert bár engem idegesít ez a téma, ahogy mondtam, időm is alig van, de tudom, még én is kerülhetek olyan helyzetbe, hogy egy kollégát kell valami hasonló dologról faggatnom. Elmentem a helyszínre. Vártam. Sokat. Majd ráírtam Nikolettre, hogy:

44 perce várok önre a megbeszélt helyen. Sok sikert a Tábor Istvános cikkéhez!

Erre ő visszírt:

Legközelebb nem beszél ilyen ocsmányul egy nővel.

Ha jól emlékszem, volt egy szmájli is a fenti mondat végén.

Nos, ezúton szeretnék a magam kis nyilvánossága előtt bocsánatot kérni Novák Nikolettől, de továbbmegyek, az összes nőtől, akivel valaha az életemben “OCSMÁNYUL” beszéltem. Többet nem fordul elő, becsület szavam!

Ami meg a többit illeti: szerintem dolgozzunk, tegyük a dolgunkat! Úgyhogy én itt most ki is szállok ebből az egészből.

Év borásza választás: Heimann visszalépett, Koch Csaba a TOP 5-ben

Az idei Év borásza választás is “sok” “izgalmat” tartogat (akár a tavalyi); 2014-ben azért tördelhetjük majd a kezünket, hogy Dúzsi “Rozékirály” Tamás Szekszárdról behúzza-e végre, ötödik jelölésre a rangos címet, s így a papírforma szerint alakul a végeredmény, vagy beelőzi őt mondjuk Borbély Tamás, aki immár harmadjára került az aspiránsok közé. Kicsi rá a sansz, valljuk be, mindenesetre az, hogy a szintén nagy esélyesnek számító Heimann Zoltán visszalépett, alaposan meglepte a szakmát.

heimann-zoltan

Heimann Zoltán

[Read more…]

Pancsbotrány a Tokaj Kereskedőháznál

Tokajt még az ág is húzza, ha a szenzációhajhászás jegyében még tovább szeretnénk fokozni a helyzetet. Nem elég, hogy a szlovák 3 és 4 puttonyos aszúk most piaci előnyre tehetnek szert a magyar termékekkel szemben, kiderül, a Kerház híresen olcsó aszúi igazából nem is azok, aminek eddig hittük őket.

tokaj-kerhaz-20-eves-aszu-5-puttony

Mi vagy te valójában?

[Read more…]