Gál Péter: Az összhang megteremtése a cél a termelők és a feldolgozók között

Az agrárkormányzat célja, hogy minden ágazatban, így a szőlő és a bor esetében is segítse a termelők és a feldolgozók közötti összhang megteremtését, illetve fenntartását, rendezze a vertikális viszonyrendszert – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón.

Gál Péter

[Read more…]

Gál Péter: A borágazat a hazai agráriumban elsődleges helyet foglal el

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára, Gál Péter kedden, egy Budapesten tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az ágazat szereplői 2010-ben arra kérték a kormányt, hogy a szőlészetet és a borászatot kiemelt ágazatként kezelje, ami véleménye szerint megvalósult.

gal-peter

Gál Péter (fotó: innen)

[Read more…]

1250 milliárd forint agrár-vidékfejlesztésre: Jut belőle a borágazatnak is

A magyar társfinanszírozással és az 1200 hektár feletti birtokok támogatásának csökkentésével együtt megközelíti az 1250 milliárd forintot az agrár-vidékfejlesztési források nagysága. Újdonság, hogy a borágazat fejlődését, a borágazat versenyképességének erősítését elkülönített forrás fogja segíteni a programon belül, vagyis nem kell az élelmiszeripar egyéb ágazataival versenyezniük a fejlesztési forrásokért. 

borospohar-pince-hordo

[Read more…]