Furmint Február Nagykóstoló – febr. 1.

Ismét egy egész hónapot szentelnek a borkedvelők az egyik legkiemelkedőbb Kárpát-medencei szőlőfajtának tartott furmintnak. Februárban azonban nemcsak a különféle eseményeken, hanem egyre több étterem borlapján is találkozhatnak a fajtával az érdeklődők, mindenkinek érdemes megkóstolnia!

fotó: Furmint Photo

Idén februárban kilencedik alkalommal tölti meg a borospoharakat a furmint a Furmint Február alkalmából. Ez volt az első olyan kezdeményezés itthon, ami egyetlen szőlőfajtát állított reflektorfénybe, ráadásul egyből egy egész hónapot szentelve neki. Tavaly óta február 1-jén ünnepeljük a Nemzetközi Furmint Napot is, idén pedig pont ezen a napon rendezik a Furmint Február Nagy Kóstolóját a városligeti Vajdahunyad várában.

A Furmint Február Nagy Kóstolón várhatóan közel 100 kiállító legalább 150 prémium borát ízlelhetik meg a látogatók. A kínált borok között egészen biztosan találunk majd pezsgőket is, és az édes borok, aszúk szerelmesei sem fognak csalódni. A legtöbb kiállító ezúttal is a legnagyobb hagyományokkal bíró Tokaji borvidékről érkezik majd, de köszönhetően az elmúlt évtized furminttelepítéseinek egyre több új borvidék csatlakozik a furmint táborához. Az ugyancsak tradicionálisnak számító Somló mellett az Egri borvidék, a Balaton északi és déli partja és a Pécsi borvidék, valamint határon túli pincék furmintjait is megkóstolhatjuk.

A különleges helyszín korlátozott befogadóképessége miatt érdemes a jegyeket előre megvásárolni, így február 1-jén egy délután alatt átfogó képet szerezhet az ember a fajtáról, és körbeutazhatja a Kárpát-medence legjobb borvidékeit egyetlen pohár segítségével.

Furmint Február Nagy Kóstoló

Időpont: 2018. február 1., csütörtök 16:00-21:00

Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum (Budapest, Városliget, Vajdahunyad vára)

Elővételes jegyvásárlás: 9.900 Ft,

***

A kiállítói lista:

A Préselők, Erdőbénye
Angyal Borászat, Rátka

Árvay János Családi Pincészete, Rátka

Áts Családi Pincészet, Tokaj

Babits Pincészet, Tolcsva

Balassa István, Tokaj

Bardon, Erdőbénye

Barkland Pincészet, Miskolc
Barnabás Kézműves Pince, Somló

Barta Pince, Mád

Basilicus Szőlőbirtok, Tarcal

Bihari Borászat, Mád

Bíró Borászat, Mád

Bodrog Borműhely, Bodrogkisfalud

Bott Frigyes, Muzsla
Bott Pince, Bodrogkisfalud

Czemiczki Pincészet, Tolcsva

Csite Családi Birtok, Erdőbénye

Demetervin, Mád

Dénes Hegybirtok, Ság-hegy

Dereszla Pincészet, Bodrogkeresztúr

Disznókő Szőlőbirtok, Mezőzombor

Dobogó Pincészet, Tokaj

Dorogi Testvérek Pincészete, Tarcal
Erzsébet Pince, Tokaj
Espák Pince, Hercegkút

Ferdinánd Pincészet, Mád
Füleky Pincészet, Bodrogkeresztúr

Garamvári Szőlőbirtok, Balatonlelle

Gilvesy Pincészet, Szent György-hegy
Gizella Pince, Tokaj

Grand Tokaj, Tolcsva

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Tarcal

H2 Pince, Nagyréde

Hangavári Szőlőbirtok és Pincészet, Bodrogkisfalud
Hímesudvar, Tokaj
Holdvölgy, Mád
Hollókői Pincészet

Homoky Családi Pincészet, Tállya
Kardos Szőlőbirtok, Mád
Katona Borház, Balatonboglár

Kikelet Pince, Tarcal

Királyudvar, Tarcal

Kolonics Károly Családi Pincészete, Somló

Kovács Nimród Winery, Eger

Laposa Borbirtok, Badacsonytomaj

Majoros Birtok, Tarcal
Montium, Szerencs
Myrtus Pince, Tarcal

Obzidián Bormanufaktúra, Hercegkút
Orsolyák Attila, Tokaj

Pálffy Pince, Köveskál

Patricius Borház, Tokaj
Paulay Borház, Tokaj
Péter Pince
Petrányi Pince, Csopak
Royal Tokaji, Mád

Rózsa Pince

RWZ, Mád

Sanzon, Erdőbénye
Sauska Tokaj, Tokaj

Serpens Pince, Sárospatak

Skrabski Pincészet, Balatonudvari
Spiegelberg Kézműves Borpince, Somló

Szabó Zoltán, Hosszúhetény

Szalóczi Pince
Szarka Pince, Mád

Szent Donát, Csopak
Szent Tamás Szőlőbirtok, Mád
Szignárovits-Makai Pince ,Gyöngyöspata
Szóló, Tállya

Tokaj Nobilis, Bodrogkeresztúr
Tokaj Oremus Szőlőbirtok és Pincészet, Tolcsva

Tokaj Pendits, Abaújszántó

Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, Tokaj

Tokajicum Borház, Tarcal

Tomcsányi Családi Birtok, Somló
TR Művek, Tállya
Vincze Tamás, Sárospatak
Zombory Pince, Rátka

Zsadányi Pincészet, Tállya