Éhségsztrájkot hirdetnének az alföldi szőlőtermelők

Éhségsztrájkot is kilátásba helyeznek egyes szőlőtermelők a kunsági borvidéken az alacsonynak tartott felvásárlási árak miatt. A szőlőárak tavalyhoz képest is csökkentek, és a gazdálkodók szerint nem fedezik a termelési költségeket. A szőlősgazdák úgy látják, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) szerződéses feltételrendszere és szőlőár-prognózisa a kunsági borvidéken nem váltja be a hozzá fűzött reményeket – írja az Agrárszektor.hu.

fotó: innen

Hatalmas az elégedetlenség a kunsági borvidéken, és egyes szőlőtermelők már éhségsztrájkot fontolgatnak – mondta az agrárszektor.hu-nak Király Benedek, a borvidéki Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetségének tagja. A szőlőárak ugyanis olyan mértékben csökkentek tavalyhoz képest, hogy a szőlőtermelők szerint már a termelési költségeket sem fedezik.

A cserszegi fűszerest, amelyet tavaly 90 forintos kilogrammonkénti áron tudtak eladni, idén már csak 80-85 forintért értékesíthetik, a vegyes fehér szőlő pedig a tavalyi 80 forint helyett most csak 70 forintos kilónkénti áron kel el. A kunsági szőlőtermelők az alacsony árak miatt már év elején tüntetni akartak a parlament előtt, de tervezett demonstrációjukat végül nem tartották meg, mert bíztak abban, hogy az ágazati szabályozás átalakítása az idei szüretre kedvezhet a gazdálkodóknak is.

A kunsági termelők nem elégedettek a HNT meghirdetett szerződéses feltételrendszerével és közzétett árprognózisával.

Ez utóbbi betartása szerintük nem kötelező, mert csak ajánlott árakat tartalmaz. A szerződéses feltételrendszer pedig ugyan a felvásárló borászatok számára 90 napos fizetési határidőt szab meg, de a vevők a szövetség szerint az ősszel átvett szőlőért mégis többnyire jóval később és két részletben – decemberben és márciusban – fizetnek.

Az elhúzódó fizetések komoly nehézséget jelentenek a kunsági szőlősgazdák számára – állítja Király Benedek. A szövetség szerint ráadásul a borászok általában a szőlő leadásának időpontját szerepeltetik a szerződés dátumaként, holott az ágazati szabályozás augusztus 15-ét határozta meg a megállapodások legkésőbbi megkötési időpontjául.

A kunsági bortermelők most szeretnék hivatalosan is bejegyeztetni a Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetségét, hogy határozottabban kiállhassanak érdekeik mellett. A vételár-kifizetések gyorsítása mellett szeretnék elérni, hogy változzon a szőlőfelvásárláshoz kapcsolódó kompenzációs felár szabályozási rendszere is – közölte Király Benedek.

(forrás: Agrárszektor.hu)