2017 és lám, elnyerte értelmét a Gourmet Fesztivál

Ráfért már nagyon a jó idő a Gourmet Fesztiválra; a ragyogó napsütésben 23.500 bor- és gasztrofan látogatott ki a múlt hét csütörtökje és vasárnapja között az ország legnívósabb gasztronómiai fesztiváljára, rekordlátogatottságot idézve így elő. A végére több standon is elfogyott az alapanyag. A legutolsó Gillardeau osztriga Piper-Heidsieck Brut champagne-nyal történő elfogyasztása után ki is tört egy kisebb pánik, de újraéleszteni, ha jól tudom, végül senkit nem kellett. Beszámoló.

Czinege Tamás Green Egg-gel – fotó: Horváth Dániel

Évekig esett az eső erre a fesztiválra. A sajtó pedig mindvégig bőszen szajkózta, hogy már megint, hogy még mindig, hogy na most aztán, és hogy ilyen, fú, hát ilyen még sose volt. Ha a nap egy fél délutánra kisütött, a Facebookot elárasztották a mostgyertek-posztok, és az emberek valóban szaladtak is kifelé, de maradjunk annyiban, hogy a folyton fenyegető esőfelhők miatt nem dobálta soha senki önfeledt mosollyal távolba a homárt. Ám ami múlt héten történt, az végre minden várakozást felülmúlt. Láttam például egy embert, aki megivott húzóra fél üveg Törley-pezsgőt, majd fejest ugrott a Millenáris brokátpontyokkal (japánul: 錦鯉 – vagyis: nisikigoi) teli, félméteres vízmélységű medencéjébe. De ez már vasárnap történt, kezdjük az elejéről.

Ha átjárt már benneteket az az érzés, hogy végre túl vagytok kurva hosszú sorokon, amelyek előbb a sima jegyek pavilonja, majd – hogy, hogy nem – a problémás jegyek pavilonja előtt fogadnak, feltöltöttétek a kártyátokat, sikerült pohárhoz is jutnotok, a toaletten még papírt is találtatok, finom, háromrétegűt – szóval, ha minden gyötrelem és küzdelem után, szikrázó napfényárban befelé sétálva megcsap benneteket jobbról a Green Egg-ekben okosodó, eperrel együtt sercegő mangalicasonka, balról a füstre feltett vöröslazac, a kemencékből terjengő pizza- és focaccia-illat, és egy napszemüveges ember rögtön tölt egy deci Kreinbacher Classic Brut-öt a poharatokba (amiből nem készült csak 50 palack), nos, felteszem, ilyenkor ti is elnyomhatatlan késztetést éreztek, hogy lazítsatok kicsit a combszorító tövisláncotokon.

Prisztavok zoltán, a Kreinbacher sztárkereskedője – fotó: Gourmet Fesztivál Facebook

A hedonizmusnak, hadd valljam be,  én az epikureusok iskoláját mindig is többre tartottam a kürénéiekénél; az ataraxia ugyanis célravezetőbb bizonyos tekintetben, mint a testi gyönyörök azonnali kielégítése. Az epikureusok gyönyör alatt a fájdalommentességet, tehát a zavartalan, egyensúlyban lévő testi és szellemi állapotot értették. A kürénéi fickók meg határozottan elutasítottak olyan feltevéseket, hogy a jelenben tartózkodni kellene bizonyos élvezeti dolgoktól, annak reményében, hogy a késleltetett orgazmus mintájára, a jövőben azok majd egy nagyobb gyönyörrel kecsegtessenek. Ők a pillanatban látták a leginkább maximalizálhatónak a gyönyört – a gyönyört, amit meglehetősen szaftosan és halálkomolyan úgy definiáltak: “a hús sima mozgása”. A hedonizmusnak ezt a válfaját Szókratész egyik tanítványa, Arisztipposz alapította az időszámításunk előtti ötödik században. Ő minden emberi kapcsolatot a gyönyörök alá rendelt: egy anekdota szerint a fiát is haszontalannak tekintette saját örömeinek szempontjából, és a következő szavakkal rakta az utcára: “A nyálat is kiköpöm, mert nincs rá szükségem.”

De méér mondom mindezt? Azért, mert bár papíron Epikurosz előtt hajtok fejet, a valóságban viszont Arisztipposz szelleme állandóan megkísért. Anélkül, hogy félreértésekre adnék okot, rögtön tisztáznám azért: a hús sima, arisztipposzi mozgásán én olyan gyönyört értek, mint amikor Czinege az órákig szmókolt mangalicasonkát frissen vágott búzafűvel felhengergeti és egy non-vintage Eduald Massana Noyától érkező brut nature cavával, meg egy marék szalmafüstön pihentetett eperrel behajítja az arcomba. Meg azért is mondom mindezt, mert a napi szintű jógagyakorlásom okán az igényem a húsfogyasztásra drasztikusan minimalizálódott. A hétköznapokban gyakorlatilag a zérón állok. De senkit, és főleg magamat se akarom becsapni, hogy amikor a Gourmet-n Szabó “Osztriga Sommelier” Péter frissen bontja a Gillardeau osztrigát, és nekem meg épp egy zéró-dosage Ayala pezseg a poharamban a Borguru jóvoltából, akkor kedvem lenne a földhöz vágni mindent, és elvonulni a Dél-indiai Mysor felé fordulva imádkozni.

Szabó Péter, az Osztriga Sommelier bont – fotó: Gourmet Fesztivál Facebook

Ez történt a Tantinál is. Én nem akartam Botos Tamás liofilizált eperrel préselt mangalicacsászárjából enni, pláne úgy, hogy az egész spárgahabról startol és azt őrület módon feketefokhagyma-porral és mangalicabőr-chipsszel szórja meg a séf. Isten ments, otthon pont az ilyen elhajlások miatt szokott berohadni a hűtőmbe a méregdrága tofu-kolbász. A somlói Szent Ilona Borház 11 éves Taposó-Kút Cuvée-jét is csak azért ittam e mellé az étel mellé, mert minden tíz évnél idősebb magyar bort – kivált, ha somlói – rendes embernek kötelezően be kell vizsgálnia. Frissen mosakodott, kirúzsozott nőket sem hagyunk dicséret nélkül bóklászni.

Ami még a keletiség iránti vonzalmamat illeti, Funky Pho-fixáltként Szabolcs Andrással a pacsi mindig kötelező a Gourmet-n, már amikor kiállítanak. András a multi világából érkezett a gasztronómiába, mi pedig egy jógatáborban ismerkedtünk meg, ahová a felesége azért fizette be, hogy legalább egy csekélyke kis stressz kioldódjon belőle. Belőle, akit az élet, tulajdonképpen, elkezdett csámcsogva felfalni. Ez több éve volt már, akkor mesélte András, hogy hát van ez a hét óráig ritkacsontból főzött leves, mellé halszósz, koriander, chili, lime, thai bazsalikom, bele rizstészta, mungóbab-csíra, újhagyma, és hogy hite szerint ebben van a nagy binzis mostan. Csak az udvariasság kedvéért látogattam meg őt akkor, így utólag bevallhatom. De be kell valljam azt is, hogy az első pillanattól, az első illattól, falatól, íztől, idegrendszeri behatástól kezdve menthetetlenül beleszerettem a konyhájukba. És úgy látom, szeretitek ti is, mert most küldte a Gourmet Feszt sajtósa az infót, hogy az idei év közönségkedvenc kajája a rendezvényen a Funky Pho Bánh Mi-je volt, amit kint ők “bármi”-nek hívtak. Ez egy szendó, és külön kérésre készítettek belőle vega verziót is.

Bánh Mi a Funky Pho-től – fotó: Gourmet Fesztivál Facebook

Agyvelő, emberek, ejtsünk szót erről is. Jógafilozófia ide, vegetarianizmus oda, a sertés agya mindig is a gyengém volt. Gyerekkorba nyúlnak vissza ezek a gyökerek nálam is: nagyanyám és anyám rendkívül finoman tudta elkészíteni, legyen szó velős rántottáról, sertéscombba való betöltésről vagy arról a változatról, ami egy bizonyos Molnárnéról kapta a nevét. Nem is akarom azt mondani, hogy a Céltorony Grill & BBQ epres majonézzel tálalt, grillezett sertés agyveleje mindezt überelni tudta, de hogy a mellé kapott, nyárias, hűsítő, kellemesen citrusos Céltrosony Ale sörrel a kéjtől Arisztipposz is a földön rángatózott volna percekig, az, meglehet, gonosz, egyszersmind – biztos vagyok benne – helytálló fantáziakép.

Szent Tamás – Szent Tamás Furmint 2012: beérett, lekerekedett, de semmi petyhüdtség, a bor tele van erővel. Holdvölgy 2014-es Vision: vibrál, lüktet, kápráztat. Pajzos Tokaj – 5 puttonyos Aszú 2006: fejletépős mélység, döbbenetes koncentráció, örök élmény. Pálffy Pince – Királyi Juhfark 2015-ből: mindent tud, amit egy Kárpát-medencei nagy bornak tudnia kell. De a végére untassalak a fejbe jegyzetelt borleírásaimmal benneteket? Most hadd ne.

Stoller Marci, a Céltorony ura – fotó: Gourmet Fesztivál Facebook

A lényeget jól elmondani úgyis lehetetlenség. Aki a Gourmet Fesztiválra idén nem jött ki, nagy hibát vétett. Ezúttal ugyanis bebizonyította a rendezvény, hogy valóban képes nagy tömegeket megmozgatni, a tömegek standokat nullára kifosztani, és ami – nem utolsó sorban – ezzel egyenértékű: rendesen pénzt költeni. Büszkeség, hogy a mai Magyarországon van egy ilyen nívós hedonista megmozdulás, amely a szakma legjobbjait tömöríti, és amely bár múló, de hasonlíthatatlan gasztroorgazmikus gyönyört képes megajándékozni az embereket. Jövőre, sej, ugyanitt!