Ennyit tud a a Badacsony, igen

Szakmai oldalon miért közölnek “minden szakértelmet nélkülöző” cikket? De tényleg, így kit érdekel egy kőkeményen beolvasó, sokakat pellengérre állító, álszerénykedő, mégis pöffeszkedő írás? Aki szerzőként – az ország leglátogatottabb borszakmai portálján – előrebocsájtja, soha nem értett a borhoz, és soha nem is fog, azt tulajdonképpen miért is vegyük komolyan?

Nem Tábor István ellen szól, amiket most fogok írni. Már csak azért sem, mert amikor én voltam a Borászportál főszerkesztője, és közöltem olyan véleménycikkeket, amelyek pár órán belül kiverték a biztosítékot, István tajtékozva rúgta rám az ajtót, hogy mi a picsát képzelek magamról, de tényleges szankciókat végül sosem kellett elszenvednem (-nünk). Sőt, néha megéreztük (-tem), hogy talán ez az: ez a szókimondás, ez a mérlegeletlen őszinteség az, ami igazán kell a bort érdeklő olvasóknak (úgy általában a gondolkodni hajlamos olvasónak), hogy a poshadt állóvíz is fel legyen kavarva, és hogy minden, ami addig száraz volt, rendesen be is nedvesedjen. Nem mondom persze, hogy a Borászportál volt életem legszabadabb intellektuális szakműhelye, de amit a Vinoporttal kapcsolatban tapasztaltam Tóth Adrienntől Bánlaki Stelláig, az számomra rém szimpatikus volt. A Borászportálnál a hirdetői kötelmek részleges determinációt jelentettek a tartalom-előállításra nézve. A Vinoport ezzel szemben mindig is szabadon közölhetett véleményműfajú írásokat. Úgy tűnik, az új főszerkesztő, Vancsik Ivett idejében sincs ez másképp. Ez jó, így kell működnie egy borra szakosodott portálnak.

Hanem.

Szerintem véleménycikket nem írunk álnéven, kivéve, ha Észak-Koreában, diktatúrában, elnyomás alatt élünk. De ott, ahol feltehetőleg nem fognak hazafele menve egy méreggel teli injekciós tűvel eloltani, és ráadásul nem politikáról, hanem csupán borról beszélünk, ott kurva ciki nem felvállalni, kik vagyunk, ha már ennyire izmozunk. WSET-diplomára hivatkozni, majd nyomatékosítani, hogy minden szó egy hozzá nem értő, egy avatatlan magánvéleménye, nettó arrogancia. Ezt a magánvéleményt meg egy magát szigorúan szakmainak tartó portálon hozni, finomítási javaslatok nélkül, tulajdonképpen dilettantizmus a közzétevő részéről. Újságírói, bölcsész, betűvető képesítéssel, képességgel rendelkezőnek ilyenkor, főszerkesztői pozícióban rögtön szembeötlene: a magát WSET-diplomásként bemutató (vagy csak hallgatóként az intézményre hivatkozó), de egyben hozzá nem értőnek aposztrofáló, egyszersmind merkaptánosságról, redukciósságról, fajta-összetételekről, élesztőkről, kénhidrogénességről beszélő szerző szavai bántó módon hatnak oximoronnak. Keserű méz, Tágra zárt szemek, József Attila híres oximoronja: “Eggyé így szaporodom!” – legyen ez a mérce, ha már. Azt a vádat viszont teljesen alaptalannak tartom, hogy a Trinety Mediát tulajdonló Tábor István, vagy őáltala Vancsik Ivett megrendelt volna egy lejárató cikket, csak azért, mert anno nem a Tábor érdekeltségébe tartozó cég rendezhette meg a badacsonyi nagykóstolót, ahogy azt a Mandineren megjelent írás címe sugallja: “Nem rendezhették meg a kóstolót, lehordták hát névtelen cikkben“. Ez alaptalan feltételezés. (*UPDATE: idézett cikkében a Mandiner természetesen nem azt állította, hogy Tábor bárkitől bármit is megrendelt. Az a cím viszont, amivel lehozták hírüket, SZERINTEM azt sugallja, Tábor így akart bosszút állni…)

Ennyit a szerkesztői szemléletről, felelősségről, a hitelességről, Táborról.

Ha ezen túltettük magunkat, vizsgáljuk meg dfu írását alacsonyabb pulzusszámmal is. Bár a mai napig nem szívesen mondok ki nagy (vélt) igazságokat egy borvidékről anélkül, hogy annak szakmai rendezvényén a kóstolt boraim száma ne közelítette volna meg, vagy érte volna el az összeset – kerül, amibe kerül. Mindenesetre hadd nyugtassak meg mindenkit: én a Villa Tolnaynál mindent végigköptem, és bizony rendben volt a felhozatal, jól tippelt dfu. Azzal a kritikával viszont nem értek egyet, hogy a rendezvény ne lett volna jó. Igen, a pohár itt sosem a lehető legalkalmasabb a szakmai fintorgáshoz, és azt is el kell ismerni, hogy akinek belső undora támad attól, hogy a zsúfoltságban testszagig bele kell lépni a másik aurájába, az a végére valóban epével keveredve fogja visszanyelni a félig felöklendezett kéknyelűt. Ilyenné váltak a borkóstoló rendezvények. Népszerűek lettek. Sokan össze tudunk jönni ilyenkor, és ezt borkulturális előrelépésként kell elkönyvelnünk.

Az élesztők kérdésével részben egyetértek. Használjuk azt jól, használjuk fajtaazonosan! A spontán erjesztés általános démonizálásáért viszont tényleg kijár most már a picsánrúgás. Nem azért, mert a szerzőnek ne lenne igaza: kellemetlen aromatikájú spontán borokkal valóban lehet találkozni, nem csak a Badacsonyban, máshol is az országban. De attól, hogy mi itt, a Kárpát-medencében, negyed évszázadnyi – viszonylag – rendes borászkodás után még csak ott tartunk, ahol – attól ne az legyen már a soraink mögötti jelentés, hogy az egész spontán iskola úgy szar, ahogy van. Szoktam mondani, a szkepszis nem világnézet, hanem munkamódszer, viszont WSET-diplomával annak a homlokába, aki a fermentációt a természetre bízza, ne égessünk már negatív értelmű megkülönböztető jelzést! Nem, kurvára nem azon kell Nyári Ödönnek elgondolkodnia, hogy ha a tisztelt szakértő bizonytalannak érzi a borait, átváltson-e szelektált, a táskás embertől megrendelt élesztőre, konvencionális borászkodásra (már ha egyáltalán ő eleve nem fajélesztőkkel dolgozik). Nyári Ödönt biztatni kell, hogy finomítson, fejlődjön a non-konvencionális kis világában, gyakoroljon magán önkritikát, és tegye ezt meg a Csobánci Bormanufaktúra is, meg mások is, akiket a névtelenségbe burkolózó dfu, és a többi, hozzá hasonló okos elmarasztal. (A világból nagyon sok természetes borászt fel lehet sorolni, akiknek kifogástalan az egész szortimentje…) Viszont arról se feledkezzünk meg, hogy a spontán erjedt, alacsony kénnel elkészített borok mindig másképp működnek, mint a konvencionálisak. A spontán erjedt, “másképp működő” borok a természet, a természetesség előtti tisztelgés manifesztumai. A spontán folyamatok közepette készült, az évjárati viszontagságokat felvállaló, a szőlő kierjedt levének eredendő, természetes aromáit mutató borok emlékeztetnek bennünket arra, hogy honnan jöttünk, hogy a Terra szerves részei vagyunk, hogy művilágban élünk, mert az életrend, amit magunknak felállítottunk, elveszítette üdvrendi dimenzióját – és immár nem teleologikus, csupán mechanisztikus módon létezünk. A spontán erjedt bor provokáció.

De borról értekezni úgy, hogy nem nézzük meg, az alapanyaga milyen gazdálkodásból érkezik, és hogy az a gazdálkodás hozzájárul-e a világ fenntartásához – most, mialatt a világ elsőrendű problémája a klímaválság –, nem több a szememben egy kisujjeltartós ripacskodásnál – és nekem meg ettől kell epét hánynom. Az infantilis, a globális összefüggéseket látni képtelen, a kirakatba kitett gondolkozás mindennél több kárt okoz.

A végére pedig mondjuk ki: igen, ennyit tud a Badacsony. Hosszú évek óta követem a borvidéket, ott vagyok minden kóstolójukon, évente többször meg is fordulok mindenféle ottani pincében, és határozottan állíthatom: a fejlődés az utóbbi 10 évben megsüvegelendő. És akik ilyen ütemben fejlődnek, azokat kell csak igazán komoly kritikával illetnünk (lásd: Mátra; lásd: Tokaj, lásd: Csopak-Füred). A kritika megfogalmazója tévedhet, de ha az összefüggéseket ignorálva, alázat, konstruktivitás nélkül mondja, amit mond, csirkeszart se ér a véleménye.