Beszéljünk Villányról is

Megint felpörgött az élet a borvilágban, Tokaj után Füred-Csopak, a Mátra, nemrég pedig a Badacsony is megkapta a magáét – beszéljünk most már kicsit Villányról is. Borkritika.

Nagyágyúk

Villány a magyar borvilág sikertörténete, az ébredező hazai minőségi bortermelés leglényegesebb szereplője. A villányi termelők voltak az elsők idehaza, akik, miután a rendszer már engedte, úgynevezett prémium bort tettek le az asztalra. Nem fogom a vidéket és annak hagyományait a kezdetektől fogva bemutatni, egyrészt mert úgyis tudtok már róluk minden fontosat, másrészt meg ha nem, akkor irány a villanyiborvidek.hu, ami egy szuperjó oldal, műfajában (borvidéki gyűjtőszájt) talán a legjobb.

A CEWI-ben ültem és kóstoltam végig egy hosszú estét, amit Bock József, Gere Zsolt, Lőrincz Norbert (Stier Pince) és Polgár Zoltán, meg a házigazda, Horkay András tartott meg Győrffy Zoltán vendégelőadóval (Pécsi Borozó). Malatinszky Csabának, ifj. Tiffán Zsoltinak, Gere Attilának még örültem volna, nem beszélve a Vylyan pincéről. Ha valaki azt mondja, ők lesznek a következő villányi cewis est vendégei, akkor viszont: szájam befog.

Balra Horkay András, Jobbra Győrffy Zoltán

A téma a Villányi Franc volt, amiből ilyen, nagybetűs brandet szeretnének faragni a baranyaiak 2014 óta. Szerveznek már erre nemzetközi nagykóstolót is a borvidéken a szintén cabernet franc-ra építkező Loire-völgyiekkel közösen. Hakniznak csapatostul országszerte különböző kisebb-nagyobb boros rendezvényeken, mennek, nyomulnak előre.

Azt mondtuk, Villány volt az első hazai borvidék, amelyik prémium bort tett az asztalra a rendszerváltás után. De talán az ottani termelők voltak azok is, akik a kétezres évek közepén, egészen pár évvel ezelőttig a legtöbb kritikát kapták. Túl sok fa, likőrös karaktert adó szesztöbblet, túlextraháltság – amit akartok. Nem voltak ezek szofisztikált borok, de ezt már mi gondoljuk, újkori fogyasztók, mert Bock Józsefet én ilyesmiről sosem fogom tudni meggyőzni. Hogy is tudnám? Ő – velem ellentétben – tényleg sok rossz bort kellett, hogy igyon, amikor még más nem volt. Ő – velem ellentétben – az egész életét, vagy legalábbis annak legtermékenyebb részét arra tette fel, hogy valamit kihozzon, kineveljen – többedmagával – ezen a villányi talajon, amire büszkének lehet lenni helyi borászként,  ami csinos megélhetést biztosít, és amiért lelkendeznek a borfogyasztók is.

Bock József

Bock, Gere, a másik Gere, Polgár, Tiffán – ők voltak az a kvintett, akik nemcsak bevezették a prémium bor fogalmát, hanem akik egyúttal a hazai borturizmus alapköveit is lefektették. Persze nem akarták ők csak Villányét lefektetni, de a mai napig sok borász megy oda inspirálódni, és bevallom, évente néhányszor magam is így teszek, hogy megértsem, a saját pincémben hogyan kell majd szépen vendégül látni a forinttal érkező, kedves borturistát.

Kis kitérő, de idekívánkozik. Sue Tolson egy interjúban arról kérdezi Caroline Gilby MW-t (VinCE Magazin, 2017. márciusi szám), hogy miért fordult a ’90-es években a magyar borok felé, mint kereskedő. Ő pedig elmondja, kellett valami könnyed, jóivású, illatos bort szereznie a maga piacára, így érkezett hát meg kis iránymutatással szeretett borvidékemhez, a Mátrához, meg az akkori-ottani chardonnay-khoz, pinot blanc-okhoz, Irsaikhoz. Sue erre közli vele: tudja-e, hogy most a Mátra is el akarja készíteni a nagy borát, mert a fiatal generáció arrafelé szeretné, ha nem csak az illatos pacsmagokkal azonosítanák őket. Caroline erre kifejezi sajnálatát, mondván: de kár, hiszen nagy bor annyi van a világban, a fogyasztók pedig világszerte most a könnyed, elegáns, gyümölcsös borokért rajonganak.

Egy nem régi, Gere Attilával készített interjúmban hasonló felvetésemre azt mondta a borász, hogy igen, pénzt az illatos rozéból csinálunk mi is, de villantani, apukám, a franc-nal fogunk tudni a világnak. Kérdésemre, hogy mikor lesz nemzetközi brand a Villányi Franc-ból, azt mondta: kerek 50 év múlva. Lássuk hát akkor, hol tartunk most. Sokkal tartozunk Villánynak, amiért példát mutattak borkészítésből, vendéglátásból, és példát mutatnak újabban nagyléptékű biogazdálkodásból is (még ha ezzel ők nem is feltétlenül kérkednek). De bornak álcázott likőrt, bocsássatok meg, még most sem iszom.

Balról, ülve: Lőrincz Norbert, Polgár Zoltán

Kóstolási jegyzet

Stier Pincészet – Villányi Franc 2014

2014-es évjárat: júliusban, augusztusban 40 fok, ősszel pusztulat sok eső. Le is rohad Villány fele, ami meg beérett, azt szokás szerint ebben az évben is októberben szüretelték. A borász, Lőrinc Norbi nemrég érkezett Stier István birtokára, és ha jól számolok, ezt a tételt még nem ő simogatta (ezt se). Mindenesetre másodtöltésű, 225-ös volt a hordó, amibe került, és 18 hónapig pihent benne. Elsőre hűvös, negrós, mentaleveles, áfonyás, összességében az évjárattól elvárt illatképet mutat. Ízben élénk savú, a közepesnél intenzívebb tanninérzettel. Csipkés, cseresznyés, frissességet hordozó a korty kellő hosszal és mélységgel. A barrique-vanília viszont uralja az ízképet. Az évjárathoz képest meglepően jól sikerült. 86 pont

Stier Pincészet – Cabernet Franc 2011

24 hónap első töltésű, 225 literes hordós érlelés. Szedres, szederleveles, áfonyás, alapvetően erdei gyümölcsös az illata. Ahogy nyílik, eszpresszós, sötét pörkölésű, de egy finom herbás (pemetefű) színezetet is mutat. Mély, nehéz kortyot ígér mindaz, amit orrba kapunk. Kóstolás után az előbbi igaznak, utóbbi viszont – szerencsére – hamisnak bizonyul. Szilvás, szedres, jó savú, izgalmasan fűszeres a korty. A hordó szépen beépült az ízbe is, a szerkezetbe is. A tannin sima, az alkohol nem lóg. Az est egyik legjobb bora! 90 pont

Bock Pince – Villányi Franc (Fekete-hegy) 2012

Markánsan füstös illattal kezd. Mögötte: fekete szeder, szárított sonkás animalitás, szegfűbors. Szellőztetéssel fűszeresebbé, melegebb tónusúvá válik. És ahogy haladunk előre az időben, a pohár úgy mutat újabb és újabb rétegeket. A korty lendületes, élénk savérzetű, a tannin soknak hat, külön mozog még a szerkezettől, a jellege is szemcsés, reszelős. A pemetefűcukorkás, bakelites íz teljesen uralja az ízképet. Alatta azért erdei gyümölcsös, kezdődően fekete borsos, szecsuáni borsos, kissé keleties jegyek is megjelennek. Nagyon hosszú, nagyon sűrű, a szájba rendesen betapadó bor. Nekem ez nehézkes, magas alkoholú. De fiatal is. Otthon ezt kár lenne még kibontani. 88 pont

Bock Pince – Villányi Franc (Fekete-hegy) 2011

Szamócadzsemes, szedres, faepres, málnaleveles, kissé égetett gyufás illat. Az előzőnél lágyabb savú és érdesebb tanninérzetű. Délies, füstös, sonkás, vörösáfonyás, kezdődően mokkás az íze. Ha az előzőre azt mondtam, magas az alkoholérzete, akkor a mostanira ez főképp áll. De szerintem analitikailag ugyanott lehetnek; ebben a 2011-esben inkább a savak élénkségének hiánya lágyít kissé. 87 pont

Gere Tamás & Zsolt Pincészet – Villányi Franc Válogatás 2011

Trüffel, világos pörkölésű kávé, cseresznye, és érdekes módon egy kis szárított gombásság is mutatja magát a bor illatában. Ízben földes, őszi hangulatú, étcsokis, cseresznyés jellegű, tipikusan gerés. A sav mennyisége nem az érzékszervi optimumon mozog, kicsit alatta. Az alkohol ezzel együtt nem szalad. A tannin is szép, érett, integrált. Többszöri visszakóstolás után írom fel magamnak: “azért dzsemes ez”. Szerettem, élveztem. 89 pont

Gere Tamás & Zsolt Pincészet – Villányi Franc Válogatás (Várerdő-dűlő) 2011

Barnuló körte, babapiskóta – így nyit. Pörgetéssel: avar, piskótatekercs – ami ott marad, bárhogy tekerem. Ízben ez az oxidáltságra utaló jelleg csak részlegesen, egészen minimálisan van jelen. A sav mennyisége a közepes szint alatt marad, a tanninstruktúra masszív, alapvetően a selymesség érzetét kelti, de mennyiségre soknak tűnik. Az alkohol magas, ennélfogva tovább bontja a harmóniát. Gere Zsolti nem akarja ezt még forgalomba hozni, érlelni szeretné. Én ezt nem tartom jó ötletnek. Nem hiszem, hogy összezuhanna a bor, de félek, az, amit az illatnál megjegyeztünk, az évek múlásával tovább fokozódna. 84 pont

Polgár Pincészet – Cabernet Franc 2011

Széna, lószőr – csupa bizonytalanság az illatban, hiába minden szem fekete cseresznye, minden kocka étcsokoládé, hiába és hiába. Ízben ugyanakkor, teljesen furcsa módon, nem érezni az istállónak semmi nyomát. Vörös bogyók, finom tannin, egyensúly, strukturáltság… Ki érti ezt így? Ez a bor, feltételezem, csak komoly szellőztetés után működik rendesen. 84 pont

Polgár Pincészet – Cabernet Franc 2007

Poros, csipkedzsemes, érintőlegesen mentaleveles nyitány. A levegő fűszereket, tejcsokoládét szabadít fel belőle. Meleg, tipikusan villányias tónusú aromatika. A csersav mutat némi zabolátlanságot, a sav viszont dinamikát, tartást ad a kortynak. Az alkohol nem hat magasnak, kimondottan jó inni ezt a bort – csúszik. Ízben a fűszeresség és a gyümölcsösség egyenlő mértékű, és én még egy határozott sós-földes zöngét is felfedezek benne. A ’11-es Polgár-franc-nál egyszerűbb, közérthetőbb ez a bor, és ez kifejezetten szerethetővé teszi. 89 pont

Összegzés

Na ilyet nem szoktam írni. Egy kóstolási jegyzetben vagy benne van minden, vagy kuka az egész. Annyi azonban még kikívánkozik belőlem, hogy a fenti nyolc bor mindegyike eltér egymástól, és a stílus oldaláról ezt hiányosságként kell megjegyeznünk. De amikor egységes stílusért kiálltunk, akkor nem uniformizált, ipari lenyomatú cabernet franc-okat értünk alatta. Az egységesség elsősorban az ornamentikában kell, hogy tetten érhető legyen. A hordót meg kell tanulni úgy használni, hogy azonos fűszermintázat rajzolódjék ki a benne érő borokban. A csersav mennyisége tekintetében kell egy konszenzus. Ha a szó legszorosabb értelmében vett nagy borokat akarnak az itteniek készíteni, akkor nyilván a sok se sok, feltéve, ha a csersav zöme nem a fadongából származik. A tannin konzervál, és ha mennyisége az egekben van (jó sok titrálható savval), akkor Villány tényleg a 15 évig érlelendő, drága cabernet franc-ok borvidéke lehet 50 éven belül a nemzetközi színtéren, ha szép és következetes munkát folytatnak a borászok, és ha a világ általános borízlése vesz a közeljövőben egy retrográd fordulatot. Az alkohol az ilyen hosszú érlelésre szánt villányi borokban, az eddigi tapasztalataim szerint rendre magas. Nem Villány átlagához képest, hanem ahhoz a trendhez képest, amire Caroline Gilby is utalt. De még egyszer: ha most itt éveken belül minden megváltozik, és a fogyasztók elkezdik szeretni, keresni újra a roppant testű, alkoholgazdag borokat, akkor elmondhatjuk majd, hogy eddig is Villány volt a legsikeresebb borvidékünk és ezek után is az lesz. Ugyanakkor elnézést, hogy hangot adok neki, de bennem motoszkál némi szkepszis. Hogy a világ igazából miért arra halad, amerre? Miért keresi irodalomban is fajsúlyosan a ponyvát, képzőművészetben a nem-valóságábrázolást, zenében a minimált? Nem tudom. De tény, hogy a mai ember nem szeretne komoly súlyokat cipelni az agyában, amikor a mókuskerékből délután 5-kor vagy 6-kor kilép. A mai ember nem akar roskadozó könyvespolcot otthonra, bakelitlemez-gyűjteményt, nincsenek már dísztárgyai, nem hord keresztet a nyakában, nem őriz az íróasztalán és a falán mély jelentésű szimbólumokat, amelyek egy, a szociális hétköznapokon túli világra utalnak. Miért akarna hát 15 évig érlelni egy bort? Miért inna 15 alkoholtérfogat-százalékú vörösbort, mikor már a bikavér is másfél fokkal ezalatt mozog, a kékfrankos, a portugieser pedig sosem ment 13-13,5% fölé? Más a borfajta, tudjuk, de a korszellemet ez kevéssé érdekli. A Loire-völgyében mindenesetre nem olyan cabernet franc-ok készülnek, mint Villányban. Könnyedebbek, de mégsem lehet rájuk sütni, hogy felszínesek. Gyümölcsösek, fűszeresek, izgalmasak, és ettől igen, a mi szájunknak egy kicsit hétköznapibbaknak tűnnek…

Szóval ez a franc-kérdés dilemma Villánynak, de meglátjátok, majd jönnek a magyar Master of Wine-ok is szépen sorban, aztán lesz itt húzva origó, senki ne aggódjon.