Eger és Szekszárd összefog a bikavérért 2017-ben is! – márc. 3.

A két borvidék borászai együtt dolgoznak azért, hogy újrapozícionálják ezt a tradicionális magyar bortípust. Idén március 3-án rendezik meg Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a borászok személyesen is beszélnek majd arról, mit gondolnak a bikavér jelenéről és jövőjéről.

fotó: Korsós Viktor

Kedvező szelek fújnak

Idézet a szervezők sajtóközleményéből:

“A nemzetközi bortrendek azt mutatják, hogy a borkedvelők megunták már az úgynevezett világfajtákat. Egy cabernet vagy egy chardonnay kevésbé kelti fel a rendszeres borfogyasztók érdeklődését, és inkább a kuriózumnak számító helyi bortípusokat, szőlőfajtákat keresik. Ez a piaci trend kifejezetten kedvező egy olyan vörös házasítás számára, mint a bikavér, amely kizárólag az Egri és a Szekszárdi borvidéken készíthető, ráadásul egy nemzetközileg kevésbé ismert fajta, a kékfrankos alkotja a bikavérek gerincét.”

Bikavér Párbaj és Bikavér Hetek

Az idei immár az ötödik év, amikor Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj elnevezéssel a két borvidék összefog a közös bormárka építéséért. Március 3-án Budapesten, a Corinthia Hotel báltermében közel 30 pincészet mutatja be a két borvidéken vakkóstoló útján kiválasztott legszebb bikavéreket.

De idén a két borvidék nem elégszik meg egyetlen estével, a márciusi Bikavér Hetek alatt számos olyan program lesz, ahol a középpontban természetesen a bikavér áll. Fine dining éttermekben lehet kóstolni pohárral bikavéreket, felkerülnek a borlapokra, és ételek mellé is ezeket ajánlják majd a sommelier-k. Borkóstolók, különböző események pincészeteknél és borbárokban – mind remek alkalom arra, hogy alaposan elmerüljünk a bikavérek világában.

A rendezvény honlapja: itt
Facebook-oldala: itt
Facebook-esemény: itt

Honnan indult és merre tart a bikavér?

A 19. században a bikavér még nem egy konkrét bortípusra utalt, akkor még a hosszú héjon áztatás miatt kapott mélyvörös színe miatt nevezték így. Ekkor a különböző szőlőfajtákat együtt szüretelték, és együtt is dolgozták fel. Csupán a filoxéravész után kezdték el a szőlőket fajtánként külön telepíteni, és az így megváltozott feldolgozásnak köszönhetően emelkedett a bikavér minősége. A szocializmus tömegtermelése azonban nagy károkat okozott ezen a téren, és ez még sokáig éreztette a hatását. Ezek ösztönözték arra a két borvidéket, hogy még a hatályban lévő bortörvénynél is szigorúbb termékleírásokat készítsenek, és így adják vissza a bikavér elmúlt évtizedekben megtépázott renoméját.

Az egri és a szekszárdi bikavérek pont annyira hasonlóak, mint amennyire különbözőek. Az egységes összkép meghatározásának közös alapja volt, hogy kékfrankos szőlőfajtára épüljön a bor, és a minőségvédelem céljából mind szőlészeti, mind borászati technológia szempontjából szabályozzák a bikavér készítésének folyamatát. Azonban a fajták széles skálája és a lehetőség, hogy a borászatok megmutassák egyedi stílusukat, mégis kellően változatos borokat eredményez mindkét borvidékről. Szekszárdon tavaly már 50%-ra nőtt a kékfrankos és a kadarka összaránya a bikavérben, és Egerben is tervezik a Kárpát-medencei fajták arányának növelését a borban. Ez a folyamatos együttgondolkodás és összefogás a garancia arra, hogy a bikavérek végre a méltó helyükre kerülhessenek.

A bikavér-szabályozásról

EGER

Borstílus: kékfrankosalapú házasítás, amely összetett fűszeres, gyümölcsös ízvilággal rendelkezik, tanninhangsúly nélkül. Legalább négy szőlőfajta házasítása, amelyek arányának meg kell haladnia az 5-5%-ot, ebből a kékfrankos 30-50%-os jelenléte kötelező.

Szőlőfajták: bíbor kadarka (csak classicus), blauburger, cabernet franc, cabernet sauvignon, kadarka, kékfrankos, menoire, merlot, portugieser, pinot noir, syrah, turán, zweigelt

Classicus Bikavér –> minimum fél év hordós érlelés

Superior Bikavér –> minimum egy év hordós érlelés + minimum fél év palackos érlelés

Grand Superior Bikavér –> minimum tizenhat hónap hordós érlelés + minimum fél év palackos érlelés

SZEKSZÁRD

Borstílus: kékfrankos- és kadarkaalapú, legalább négytagú házasítás, amelynek aromavilágában a gyümölcsös és a hordós érlelésből származó jegyek jelennek meg. Határozott, harmonikus savérzet hoz létre elegáns összképet.

Szőlőfajták: minimum 45% kékfrankos, minimum 5% kadarka, maximum 40% cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, syrah, maximum 10% (prémiumnál nem) alibernet, bíbor kadarka, blauburger, malbec, menoire, mészikadar, pinot noir, portugieser, sagrantino, tannat, turán, virághegyi, zweigelt

Bikavér –> minimum egy év fahordós érlelés

Prémium Bikavér –> minimum egy év fahordós érlelés + a szüretet követő második év december 31-e után hozható forgalomba

***

A Bikavér Párbaj szponzorai: CEWI, Kávé Háza, Szigetközi Friss Víz

Médiatámogatók: Borravaló, Borsmenta, Jamie Magazin, Pécsi Borozó