Makrélákkal tér vissza a GasztroRománcz – jan. 12.

Január 12-én új helyen, az 5. kerületi, több mint 100 éves Centrál Kávéházban támad fel Czinege Tamás eddigi talán legsikeresebb gasztro-show-ja, a GasztroRománcz. A négyfős formáció ezen az esten ismét vendégborásszal egészül ki; a karibi ízeket megidézni szándékozó makréla fogások mellé csopaki bor kerül majd a poharakba, méghozzá a Szent Donát Birtok kínálatából.

A múlt évben óriási sikereket könyvelhetett el a Pozsonyi utcán hétről hétre megtartott GasztroRománcz. Azért merem ezt ilyen ellentmondást nem tűrően kijelenteni, mert a 2016-os év első Románcz-estjének szervezésében, lebonyolításában magam is részt vettem, az utána levőkön pedig – mint helyi lakos – csak ritkán és nagyon indokolt esetben mertem hiányozni; és ezen – egyébiránt teltházas – alkalmakkor újra és újra azt tapasztaltam, hogy aki megengedheti magának az étteremezést, borbározást a hét derekán is, baromira ki van éhezve a laza, közvetlen hangvételű vendéglátásra. A GasztroRománcz-estek persze nemcsak hogy lazák és közvetlen hangvételűek, de bizonyos részeiben spontánok is, és az egész éppen ettől válik formabontóvá.

Czinege Tamás

Az első Pozsonyi úti eseményen egy 40 fős helyen több mint 80 adag ételt adtunk ki. Czinege szerint több mint 100-at, de azokat, akik a mosogató fölött vagy a motorháztetőkön ettek, én nem számolom. Ráadásul akkor még hat különböző bort locsoltunk, ami, gyorsan rájöttünk, lényegesen meglassítja a szervizt. A borokat ugyanis nem csak kitöltöttük, de be is mutattuk tisztességgel minden egyes asztalnak. A GasztroRománcz ezek után állt át arra a szisztémára, hogy ad egy szép tál ételt, mellé egy pohár bort, és a vendégek opcionálisan kérhetnek még egy 3-4-5 tételes “kóstolósort” a vendégségbe hívott borásztól, borkereskedőtől, vagy csak Czinege spontán válogatásából.

Ez lesz most is. “A makrélák egészben készülnek, hogy mást ne mondjunk, GasztroRománcz-módra, karibi hangulat ihlette garnírunggal. Mellé pediglen egy remek csopaki olaszrizlinget kínálunk.” – szól az esemény facebookos leírása. Ez a csopaki olaszrizling a Szent Donát Birtok friss, citrusos jellegű alap rizlingje lesz, ami műfajában az egyik legjobb.

Mindazok, akik a borászat többi forgalmi tételére is kíváncsiak, ezúttal is benevezhetnek a ráadásra: Kovács Tamás borász-tulajdonos az est folyamán további négy bort fog kóstoltatni, bemutatni. Ezek:

– Meszes 2015
– Márga 2015
– Slikker 2015
– Magma 2015 (vörös)

A Meszes olaszrizling és a Magma kékfrankos számomra az év két legpozitívabb boros meglepetése, így hát nyilván értitek már, miért éppen a Szent Donát fog pukedlizni január 12-én. A GasztroRománcz ezúttal is a propellernyakkendős Czinege Tamással, a bécsi operában laza 40 évet lehúzó Barcza Ferivel, a Sarki Fűszeres színeibe igazolt Ördögh Bálinttal és Közép-Kelet-Európa legjunkybb gasztrofotósával, Pintér Árpáddal lép majd fel. Hogy az én dolgom mi lesz, őszintén szólva fogalmam sincs még. Ha kapok egy makrélát, megpróbálom majd csendben, a falat nem összecsapva megenni. Persze a szívem legmélyén remélem azért, hogy legalább poharat szedni beállhatok néha.

A románczkodás ára:

  • Vacsora + 1 pohár bor:  3000 Ft
  • Plusz a 4 tételes borsor: 2500 Ft (szabadon választható)

Jelentkezés:

A Facebook-eseménynél jelentkezzetek kommentben (>>itt<<), vagy a Sarki Fűszeres oldalán üzenetben (>>itt<<).