Mit iszunk november 12-én?

Autentikus, kézműves, természethű, adalékanyagmentes italokat. Aligha akad manapság negatív jelző, amellyel az e szellemben készült  borokat ne illették volna. A Terra Hungaricát persze mindez egy percig sem tántorítja el attól, hogy idén is megrendezze a korábbi években telt házasra sikeredett Mitiszol Fesztiválját november 12-én, amely napon nem csak a Kárpát-medence, de a világ számos izgalmas pontjáról, így Proseccóból, Elzászból, Prioratból vagy épp a Loire-völgyéből is érkeznek szigorúan organikus, steineri elveket valló undergrounderek. 

th_mitiszol_2016_fb-cover_1000x400px_v2-2

Az autentikus borokat népszerűsítő Terra Hungarica hatodik alkalommal rendezi meg nagyszabású, mégis – mint mondják – “emberi léptékű” kóstolóját, amely évről évre igyekszik többet kínálni mindazoknak, akiknek nem mindegy, hogy mi kerül a poharukba.

Idén sem lesz ez másként, hiszen az alapnak számító Terra Hungarica tagokon (11 borvidék, 30 bortermelő) túl, idén már külföldi borászok is kiállítanak majd Európa számos kiemelkedő borvidékéről. “A közös nevező továbbra is a természethűség” – áll felhívásukban, és hát igen, ők a kézműves jelzőt alapvetően kerülik. De mindegy is, ezek csak nyelvi entitások, hagyjuk a nominalizmust. A lényeg, hogy a több mint 100 bor mellett hasonló szellemiségben készült italokat és ételeket is kóstolhatnak majd azok, akik jegyet váltanak a rendezvényre.

Kiállítók

  • TERRA HUNGARICA: Attila Pince // Barta Pince // Bott Pince // Csobánci Bormanufaktúra // Dorogi Pincészet // Gajdos Pincészet // Hollóvár // Hummel Pincészet // Kaló Pince // Karner Gábor // Kasnyik Családi Pincészet // Kékhegy Pince // Királyudvar // Losonci Pince // Mátyás Családi Pincészet // Maurer Oszkár // Meinklang // Orsolya Pince // Pelle Pince // Pók Tamás // Pósta Borház // Ráspi // Somlói Apátsági Pince // Strekov 1075 // Szászi Pince // Szecskő Tamás // Wassmann Pince // Weninger Pincészet // Wetzer Péter
  • EURÓPA TERMÉSZETHŰ BORAI (TERROIR CLUB): Domaine Pierre Frick (Elzász) // Weingut Eymann (Pfalz, Németország) // Champagne Fleury (Champagne) // Chateau le Puy (Bordeaux) // Sebastian Riffault (Sancerre) // Costadila (Prosecco, Olaszország) // Aci Urbajs (Szlovénia) // Massana Noya (Cava, Spanyolország) // Alfredo Aribas (Priorat, Spanyolország)

További kiállítók

  • Pelle Párlatház – pálinkák
  • Bükkaranyosi – pálinkák
  • Barcelona – gin
  • Meinklang – sör, cider és gyümölcslevek
  • Frankó – gyümölcslevek
  • Csupaszörp – kézműves szörpök
  • Etyeki Sörmanufaktúra – élő sörök
  • Bazsalikomoskert – gyógyító teák
  • 42 cofee – etikus kereskedésből és fenntartható forrásból származó kávék
  • Szigetközi – természetes ivóvíz
  • Házikó – ételek tiszta forrásból
  • Élő Bolygó Farm – sajtok és egyéb tejtermékek
  • Natura Hill Zebegény – lokális slow food bisztró és ökottage
  • Pipacs Biopékség – kenyerek
  • Zsámboki Biokert – saláták és feldolgozott zöldségek (pesto, salsa, lecsó, zakuszka)
  • Conconutoil Cosmetics – ehető minőségű kozmetikumok

Program

12.00-19.00 Sétáló kóstoló (D Épület, földszint)

Hagyományos sétáló kóstolónkon a főszerep ugyan ezúttal is az autentikus boroké (összesen közel 40 borász és több mint 100 bor), de ezeken felül más természetes italokat is lehet kóstolni, és – a tavalyi nagy sikerre való tekintettel – organikus alapanyagokból készült ételekkel várjuk vendégeinket. Érdemes nálunk ebédelni és vacsorázni!

16.00-17.30 “10 év – 10 bor” ültetett prémium kóstoló (D Épület, földszint, moziterem)

Garantáltan felejthetetlen élményben lesz része azoknak, akik jegyet váltanak prémium kóstolónkra, amelyet az idén 10 éves Terroir Club alapítója, Kató András nemzetközi borakadémikus vezet majd. András 10 olyan tételt mutat be, amelyek az elmúlt évtizedben kiemelkedtek a természethű borokkal foglalkozó kereskedés kínálatából. Részletek a terroirclub.hu oldalon.

Jegytípusok és árak

  • Belépőjegy elővételben november 10-ig: 8.900 Ft/fő
  • Belépőjegy a rendezvény helyszínén: 9.900 Ft/fő)

(A fenti jegytípusokkal a sétáló kóstolón több mint 100 bort kóstolhatsz, továbbá egyéb italokat fogyaszthatsz (sör, cider, pálinka, gyümölcslé, szörp, kávé, víz), az ételekért készpénzzel tudsz fizetni.)

  • “10 év – 10 bor” – Ültetett, professzionális kóstoló külön teremben különleges borokkal: 34.000 Ft/fő

Jegyvásárlás: itt