Borajánló: nyári kedvencek – 1. rész

TOP 10 – Több hónap kóstolási jegyzetéből végül csak kialakult egy idei nyári WineFlow-toplista, vagy legalábbis annak első része, töredéke. 

nyár-bor

Fehérek, rozék, vörösek, buborékosak – néhány tipp minden borkategóriából a nyárra. Augusztusra meg igyekszem majd kiköhögni valami folytatásfélét.

Tagyon Birtok – RSZ 2015

A Tagyon Birtok a Balaton északi partjának új szereplője, ahol csodás panorámával, remek konyhával, újonnan kialakított vendégszobákkal, vitorlás, gyalogtúrás, jógás programokkal és friss, ropogós borokkal várnak bennünket. A 2015-ös “RSZ” névre hallgató reduktív rizlingszilvánijuk (korábban: “Bodzilla”) harsogóan

fotó: winesofa.eu

körtés-almás, jó savú, jó ivású bor, amit én nem feltétlenül innék fröccsként, de az arra érzékenyek bátran helyezzenek testközelbe egy kellemesen hűvös szikvizes palackot, mit lehet tudni, nem?

A Demijohn.hu még a 2014-es Bodzillát árulja 1600 forintért – ami kétéves létére abszolút rendben van –, de lassan ott is már a friss évjárat, RSZ névre átkeresztelt bora fog futni.

Folly Arborétum – Budai Zöld 2015

Az Örsi-hegy oldalában található arborétum egyik cédrusa alatt szeretnék egyszer meghalni, ezt legelső ottjártamkor azonnal és visszavonhatatlanul kitűztem magam elé célként. Ugyanakkor van egy olyan sejtelmem, hogy talán kevésbé lennék terhére a Folly családnak, ha a továbbiakban is szimplán csak inni járnék hozzájuk. Friss budai zöldjükhöz először egy pesti borbárban volt szerencsém, és biztosan összemosódnak már bennem különféle élmények illattöredékei, de mikor kóstoltam, határozottan úgy tűnt, a bornak cédrus illata van. Ízben is ezt az erdei vegetalitás találtam, némi sóssággal, légiességgel, nemes egyszerűséggel.

Monarchiánál 1690 forint belőle egy üveg.

Basilicus – Hárslevelű 2015

A Hárslevelűk Éjszakáján mutatkozott be ez a tétel, és szemben az eddigi koncepcióval a pince 2015-ös hárslevelűje már csak részlegesen érintkezett fával, intenzív primőr aromáit főként a tartályos erjesztésnek köszönheti. Elsőre talán megtévesztő lehet karaktere (már ha mondjuk valaki vakon kóstolná) : nem a szokásos hársvirágos, fehér húsú gyümölcsös, szóval a fajtára úgy általában jellemző jegyeket kapjuk tőle, sokkal inkább lime-ra, citromra, almára hajaz aromakészlete. Savai szikrázóak, teste könnyed, alkoholfoka alacsony. Röviden: van bája és jó inni.

basilicus-pohar (1)

fotó: Basilicus

Nyár közepétől elérhető a pince webshopjából.

*

(A felsorolásban ide kívánkozna egy 2015-ös Laposa Rizling², de mivel most írtam és szeretgettem meg ezt a bort, hagynám a duplikációt.)

*

Homonna Szőlőbirtok – #gigerli 2015

Spontán erjedt, csavarzáras zéta 8 g/l savval, 4 g/l maradékcukorral. Épp mostanában jegyeztem meg, hogy zétából viszonylag ritkán találkozni száraz kivitellel, erre tekerek a Pozsonyin a minap, és azt látom, hogy a Czinege három kézzel locsolja ezt a “#gigerli” névre hallgatót. Elsőre zöldalámás, mentás, lime-os, nem is tudom, talán savanyú cukorkás: fél korty tulajdonképpen marha gyorsan megháromszorozza az ember arcában a nyáltartalmat. Czinege fröccsnek ajánlotta. Meggyőzött.

gigerli

Kapni a Sarki Fűszeresben lehet 1950-ért, ha elvitelre kérjük. De poharazva kérjük inkább, mert akkor jár mellé egy falat gasztroshow is, >>ennek<< valami felületkezelt változata.

Meinklang – “Prosa” Gyöngyözőbor 2015

Talán kevésbé ismert versenyző (még) a hazai buborékos piacon a Meinklang “Prosa” névre keresztelt gyöngyözőbora, néhány kereskedés foglalkozik csak vele. A pincészetről köztudott, hogy filozófiájuk a természetességre épül: mezőgazdálkodást a biodinamika elvei szerint űznek, a borkészítésben pedig mellőzik az adalékanyagokat, kat, kat… ha belegondolok, el van ez már mondva róluk vastagon. Gyöngyöző rozéjuk mindenesetre filozófiájuknak megfelelően fajélesztő nélkül erjedt – 15 gramm/liter természetes maradékcukor, nem meglepő módon, kerekíti is a kortyot. A savak ugyanakkor szépen tartják, teste közepesen telt, alkoholfoka pedig nincs 11%. Kirobbanóan meggyes-málnás, életteli; öröm minden cseppje.

A Terroir Club webshopjából jó áron, 2239 forintért rendelhető meg.

Kislaki Bormanufaktúra – Rosé 2015

Azon kevés rozék egyike, ahol nem érzem bántónak a fajélesztő aromákat lebutító befolyásoló hatását, sőt, epres, rózsaborsos illata kifejezetten tetszetős. Alkoholfoka 12%, savai üdék, egyensúlya teljesen rendben van, de hát nincs ezen mit ragozni. Maga a borász, Légli Géza szívesen ajánlja a bort fröccsalapként, a magam részéről azonban szívesebben fogyasztom tisztán. Ez már úri hóbort kérdése. Nálam mindenesetre a nyár rozéja.

kislaki-rozé

fotó: Pinceáron

A Pinceáron.hu-n 1590-ért hozzá lehet jutni.

Sauska – Pezsgő Extra Brut Rosé

A Sauska-birodalom tokaji ágáról érkező – chardonnay és pinot noir házasítású – rozé pezsgő 9 hónapot érlelődött finomseprőn. Feszes szerkezetű, gazdagon gyümölcsös, a szájban kellő lendülettel és hosszal örvendeztető, igazság szerint képességéhez mérten meglehetősen barátságosan árazott ital.

A Bortársaságnál 3950 forint palackja.

Kreinbacher – Pezsgő Prestige Brut

kreinbacher_prestige_brut_2011_m

fotó: Bortársaság

Hiába, ennél jobb pezsgő nincs ma Magyarországon, ami, nem lehet elégszer elmondani, a világ fontosabb helyein is rendre bizonyítja kvalitását. 22 hónapig érlelődött finomseprőn, illata almás-körtés, kezdődően kekszes, íze érett őszibarackot, citrusokat, ásványokat idéz. Penge savai, 12%-os alkoholfoka, 9 gramm/liter cukortartalma, hosszú utóíze, apró buborékjai egyensúlyos, elegáns pezsgő képét adják.

Ára 4800 forint a Bortársaság üzleteiben.

Losonci Pince – Nyitnikék 2015

Nagy kedvencem volt ez a tétel a tavaszi Mátrai Tőkések 2016 kóstolóról; a Losonci Pince Nyitnikék kékfrankosa a bogyós gyümölcsökről, a könnyedségről, frissességről – s így számomra a nyárról is – szól. Tanninja alacsony, teste a közepesnél valamivel vékonyabb, ára pedig most egy ötszázassal kevesebb. Én hétvégén a kertben körömpörköltet főzök bográcsban, amihez ezt fogom inni. Ha meg az étel elkészült, az eggyel lentebbit.

Terroir Club: 2159 forint

Szeleshát Szőlőbirtok – Kadarka 2015

Ha egy tálba egy adag érett csipkebogyót és egy marék rózsaborsot, néhány szem szegfűborsot meg egy darabka faszenet dobnánk, mindezt összeráznánk s utána a tálba beleszagolnánk, akkor megközelítőleg valami hasonlóval kellene találkoznunk, mint ami ennek a kadarkának az illatában felfedezhető. Ízében a piros bogyós gyümölcsös jellegből vadmálnát lehet a leghamarabb kihámozni, aztán fűszerességet, a fajtának kifejezetten jól álló, e helyütt mértéktartó tüzességet. Könnyűszerkezetes, de jó ívekkel bíró, puha felületű bor.

szeleshát-kadarka

Bárhol megkapjátok, de én ezt is a Sarki Fűszeresben kóstoltam. Palackra 3800 forint.