Új évjáratú száraz és édes borok a Holdvölgytől

gincsai-tamas-2

Gincsai Tamás (jobbra) – fotó: Gyöngy Péter

A Holdvölgy célja, hogy egy ikonikus, nemzetközi prémium brandé váljék, s a mostani tőkeerőt, csapategységet, borkészítési filozófiát szemlélve úgy tűnik, mindez realitás is lehet a közeljövőben. Fiatal borászuk, Gincsai Tamás elkötelezett a magas minőség mellett.

A Holdvölgy borászata a Tokaji borvidék szívében, Európa mértani közepétől, Mádon található. A Mádi-medence talajtanilag, éghajlatilag, makro- és mikroklímáját illetően különleges helyet foglal el a borvilágban. Régi oklevelekből tudjuk, hogy Mád már a XV. században is létezett, mint mezőváros. A múltban bárók, grófok, nemes urak és borkereskedők találkozóhelye volt, akik borászati és kereskedelmi szempontból meghatározó tevékenységet fejtettek ki itt Tokaj-Hegyalja egészére.

A Holdvölgy tehát Mádon gazdálkodik, 26 hektáron. A birtok a legkiválóbb területeket tudhatja magáénak 7 különböző dűlő 22 parcellájából. Érlelőpincéjük majd’ 2 kilométer hosszú, s így övék a környék egyik leghosszabb egyszersmind legrégebbi pincerendszere, amelynek egyes részei már a XV. században is kiépültek, használatban lévők voltak.

A Holdvölgy célja, hogy egy ikonikus, nemzetközi prémium brandé váljék, s a mostani tőkeerőt, csapategységet, borkészítési filozófiát szemlélve úgy tűnik, mindez realitás is lehet a közeljövőben. Fiatal borászuk, Gincsai Tamás elkötelezett a magas minőség mellett – borkészítési filozófiáját egyszer a következőképpen foglalta össze: „Vallom, hogy a borász akkor hiteles igazán, ha otthonosan mozog a fehér-, a vörös-, a rozébor és a pezsgő készítésében is. Magam a Vylyánnál két vörösboros szüretben is részt vettem, Ipacs Szabó István szárnyai alatt. Végül erős honvágyam támadt Tokaj-hegyalja után. Ekkoriban szólt egy barátom, hogy borászt keresnek a Holdvölgynél. Idén pedig már a második szüretemnél tartok, és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy folytathatom amit, Berecz Stephanie elkezdett. A Holdvölgy huszonöt hektáron gazdálkodik Mádon. Területeink a Holdvölgy, az Úrágya, a Nyúlászó, a Király, a Kakasok, a Betsek és a Dorgó dűlőkben fekszenek. Csúcstechnológia áll a rendelkezésemre a szőlőfeldolgozástól a palackozásig és Tokaj-hegyalja egyik legjobb szőlésze Hornyák László a kollégám. Az ő tökéletes munkájára is szükség van, ugyanis tudom, hogy a bor minősége nyolcvan százalékban a szőlőben dől el.” (Az eltökélt – iMád.blog.hu, 2014.08.04.)

Kóstolási jegyzet

Hold and Hollo UPPP 2015

uppp

UPPP! – fotó: Gyöngy Péter

100%-ban zéta szőlőfajtából készült gyöngyözőbor, amely cca. 3 bar nyomással lett csavarzár alá rendezve. A zéta Tokaj-Hegyalja jellegzetes, de mára tulajdonképpen marginálissá vált szőlőfajtája, amely kifejezetten florális, fehér húsú gyümölcsös aromákkal, finom savérzettel örvendeztet. Édes borok házasításakor számít rá néhány termelő a borvidéken, ám a Holdvölgy 2015-ben önállóan is palackozta buborékos formában, félszárazra iskolázva. Könnyed, szinte légies nyári frissítő. 83-84 pont

Hold and Hollo DRY 2013

Arányait tekintve a cuvée-ben 70% furmint, 20% hárslevelű, 10% sárga muskotály került. Kezdődően viaszos, fehér barackos, friss hangulatú illat keveredik egy pici palackbukés (szőlőhéjzamatos) jelleggel. Szerkezetét érett, széles savak feszítik, a közepesnél valamivel vékonyabb testével könnyed stílusú bor képét adja, ám Tokaj jellegzetes sós-köves mineralitása kérlelhetetlenül megjelenik aromaprofiljában. A 2014-es Hold and Hollo DRY már kabart is fog tartalmazni, amely a fentebb említett zétához hasonlóan szintén speciálisan tokaji szőlőfajta, s amellyel az aromatikai gazdagságot igyekszik majd a borász fokozni. 87 pont

Holdvölgy Vision 2013

65% furmint adja a Vision-cuvée alapját, amit 25% hárslevelű és 10% kabar tesz kerekebbé, gazdagabbá. Az alapanyag a Betsek, Holdvölgy és Nyulászó dűlőkből származik, több A szüretet a pincészet több lépcsőben végezte. Része acéltartályban, része hordóban erjedt és érlelődött. Érett hangulatú, közepesen intenzív kivitelben trópusi gyümölcsös jellegű, kezdődő petrolosságot/héjzamatot, köves ásványosságot mutató bor. Kortya dinamikus, ásványossága lüktető, savai vibrálóak, életerősek, teste közepesen telt. Nagyon fineszes, nagyon elegáns bor. Meglehet, az egyik legjobb magyar fehérbor ma! 92-93 pont

(Megjegyzés: a 2013-as Vision a 2015-ös Decanter Asia-n „Regional Trophy” elismerést szerzett)

Holdvölgy Vision 2014 – Minta

A szőlőfajták aránya megegyezik a 2013-as évjáratú Visionéval. Kifejezetten primőr illatú – körtés-almás, fehér húsú őszibarackos –, amelyben azért egy finom ásványos jelleg is megjelenik. Ízben a sósság, kezdődő krétásság intenzívebben érezhető citromvelőre, almára emlékeztető aromák kíséretében. Frissessége megnyerő, élénk savai kétéves kora ellenére nem zabolátlanok, noha egy-másfél év még mindenképpen szükséges, hogy megmutathassa minden erényét. Tiszta, lineáris jelenség, mely a borász perfekcionalista hozzáállását hűen tükrözi. 88 pont

Hold and Hollo SWEET 2008

Erősen botritiszes illatú, érett hangulatú bor. Az aszalt gyümölcsös jelleg mellett édesköményes, gyógynövényes, közelebbről pemetefüves asszociációkat is ébreszt. 7 g/l-es sava mellé 67 g/l cukor társul, s ezek aránya a kóstolás során tökéletes egyensúlyt mutat. Ízében részint dzsemes, részint aszalt formában érezni a kajszibarackosságot, de a kortyközéptől vibráló citromvelős, finom mandarinolajos jegyek is feltűnnek. Ugyanakkor az egész ízprofilt intenzíven átjárja egy határozott sósság, ami érzetre tovább fokozza a bor frissességét. A borász szerint e tétel most van csúcsán, de egészen biztos, hogy ezt a formáját beltartalma okán jó darabig megtartja majd. 89 pont

Holdvölgy Signature 2007

Kissé agyagos, vizes homokos, gazdagon trópusi gyümölcsös, ugyanakkor érintésnyit mentás jelenség illata alapján. A sav-cukor arány érzetre a cukor (125 g/l) irányába billen, noha nem bántó formában – de ami mégis kissé lomhává teszi a bort, az az alkoholfoka (13%). Ezzel együtt egy gazdag ízvilágú, sok-sok örömöt adni tudó tétel ez, ami különféle kéksajtok és pörkölt magvak mellett érheti el igazán élvezeti maximumát. 91-92 pont

Holdvölgy Signature 2011

Mentás, édesfűszeres, mangós, marakujás, friss gombás asszociációkat kelt a bor illata. 2011-ben Tokaj-Hegyalján nem volt jelentékeny botritiszesedés, így az alapanyag szinte teljes mértékben csak töppedt szőlőszemekből állt össze a Signature esetében. (Nota bene: “botritiszesedésnél a gombás, gyógyszeres jegyek, töppedésnél meg inkább a trópusi gyümölcsös jegyek érezhetők ki a tokaji édes borokból” – így a borász.) Maradékcukra 150 g/l, amelyhez megfelelő mennyiségű és minőségű savak társulnak. A fentebbi, 2007-es verziónál ez a 2011-es simább felszínű, jobb egyensúlyú, de koránál és évjáratbeli sajátosságainál fogva aromatikájáráa nem jellemző az a mélység, amely elődjére igen. 90 pont

(Megjegyzés: a 2011-es Signature a 2016-os Decanter World Wine Awards-on, Londonban aranyérmet szerzett)

Holdvölgy Zéta Szamorodni 2008

Botritiszes illatfelhő, de friss csiperkegombával, picike gyógyszerességgel, fejlett hangulattal, köves, keleti fűszeres (szantálos), picit gyömbéres, nos, leginkább egzotikus jelleggel. Mézes, aszalványos ízű, olajos textúrájú a korty, intenzív savérzettel, széles-magas építettségel, jól bordázott szerkezettel, véget nem érő utóízzel, a lecsengésben hordófűszeres-édeskés színezettel. 92-93 pont