20 milliárd forint a borágazat támogatására

A Vidékfejlesztési Program (VP) sok támogatási lehetőséget tartalmaz a borászatok számára beruházásokra, technológia fejlesztésekre, innovációra. A pályázatok márciustól folyamatosan jelennek meg, a támogatás összértéke: 20 milliárd forint.

cezar-bortura-2

OEM- és OFJ-rendszerekhez való csatlakozás támogatása

Támogatáshoz juthatnak az ágazat szereplői a minőségrendszerekhez való csatlakozáshoz is az oltalom alatt álló eredet-megjelölésű, illetve az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű borok esetében; a 8 milliárd forintos kerethez főleg szőlőtermelők férhetnek hozzá a 2016. júniusban megjelenő pályázaton.

Rövid ellátási láncok fejlesztése

A VP-támogatások között a közvetlen értékesítés közös megszervezésére fordítandó 3,84 milliárd forintos keretre augusztustól fogadják a pályázatokat. Egy hároméves projektre jutó támogatás 300 ezer euró lehet. Az élelmiszeripar és a borászat területén a rövid ellátási láncok fejlesztésére 20 milliárd forintos keretösszeggel ez év decemberében hirdetnek pályázatot.

Borturizmus-fejlesztés

Szintén jól használhatják ki a borászatok – például a borturizmus fejlesztésére – a diverzifikációs termelést támogató, 35,9 milliárd forintos pályázati lehetőséget, illetve az öntözésfejlesztést és meliorációt elősegítő 49,5 milliárd forintos kiírást is, amelyek májusban, illetve áprilisban jelennek meg. Szintén májusban várható az agrárinnovációs pályázatok kiírása 3,34 milliárd forint értékben.

Ösztönzik az ökológiai átállást is

Túligénylés van az agrárkörnyezet-gazdálkodási, valamint az ökológiai gazdálkodásra való áttérés támogatására. Előbbi esetében 33 ezer hektárra 23 millió eurós, utóbbinál 1340 hektárra évi 1,17 millió eurós igény érkezett, amelyek jelentősen meghaladják a rendelkezésre álló forrásokat.

Aranyszínű sárgaság elleni védekezés támogatása

Első körben 240 millió forintos kerettel elindul egy új támogatási forma az amerikai szőlőkabóca által okozott fitoplazma-fertőzés elleni védekezésre, a termelők hektáronként 8 ezer forintos támogatáshoz juthatnak. (Az amerikai szőlőkabócáról, más néven aranyszínű sárgaságról bővebben itt.)

Költségmentes jégkár-hitel

Meghosszabbítják annak a kamat- és költségmentes hitelnek az igénylési határidejét, amelyet azok a gazdák kapnak, akiknek települését tavaly jégkár érte, és 161 településsel kibővítik az érintett települések listáját. A termelők március 31. helyett június 30-ig vehetik igénybe a kedvezményes hitelt.

MTI alapján