Rekonstruálták Jézus (fehér!)borát

Az idei VinCE egyik különlegessége, hogy a világ leghíresebb ácsa által fogyasztott – minden bizonnyal – fehér bor rekonstrukcióját mesterkurzus keretei között kóstolhatja a nagyérdemű.

j-b

Minden bizonnyal fehér bort ihatott Jézus kétezer évvel ezelőtt, erre a következtetésre jutottak DNS-kutatással izraeli kutatók és borászok. Az elmúlt öt évben mintegy 120 helyi izraeli fajtát különböztettek meg a szakértők, közülük az ősi marawi szőlőfajtából rekonstruálták azt a bort, ami Jézus poharában is lehetett. Ezt a borritkaságot a VinCE Budapest vendégei is megkóstolhatják a Nagy Sándor mesterkurzuson, március 5-én.

Feltámasztás Jurassic Park-mintára

Izraelben az Ariel Egyetemen foglalkoznak olyan DNS-kutatásokkal, amelyek segítségével helyi izraeli szőlőfajtákat azonosítanak a kutatók. Elyashiv Drori önológus vezeti a programot, amelyben az elmúlt öt évben mintegy 120 ősi helyi fajtát különböztettek meg a szakértők – ezek DNS-e az összes korábban ismert import szőlőétől eltér. Drori szerint ezek közül nagyjából húsz alkalmas is lehet a bortermesztésre. Az izraeli kutatók nem mellesleg azzal is kísérleteznek, hogy az elhalt szőlőmagokat élő szőlő szövetével „ötvözzék”, s így – mintegy a Jurassic Park filmben látott minta alapján – támasszanak fel régen eltűnt fajtákat.

Marawiból készült az utolsó vacsorán fogyasztott bor?

Az ősi magvakat változatos helyeken lelik fel. Előfordult már, hogy antik szamárürülékből nyertek ki szőlőmag-maradványokat. Írásos források is biztatják az izraeli ősszőlők után nyomozókat. A Talmud egy időszámításunk szerint 220-ban keletkezett bejegyzése szerint a dzsindali (dzsandali vagy gordali) szőlő „rágva puha, az abból készült bor gyenge”, míg a hamdani (vagy hardali, amit marawinak is hívnak) „rágva kemény, az abból készült bor erős”.

Izgalmas lehet megkóstolni egy olyan bort, amit Dávid király is ihatott, és Jézus is kortyolhatott tanítványaival az utolsó vacsorán. A Recanati által készített 2014-es marawiból azonban mindössze 2480 palackkal készült, s csupán tíz tel-avivi étteremben kapható. A tekintélyes izraeli lap, a Haaretz a marawit „az év legfontosabb izraeli boraként” jellemezte, igaz, nem az íze, hanem a származása miatt. A borszakíró még almás, barackos jegyeket is felfedezett benne, Jancis Robinson MW pedig a palesztin Cremisan Pince „Betlehem csillaga” nevű marawi-dzsandali cuvée-jét értékelte nagyra.