Ezt még hozzátenném az idei Év Bortermelője-mizériához

Köztudott, hogy mennyire rossz vagyok címadásban, de nyilván nekem is kell, nagyon is kell a kattintás! Mindenki nyugodjon amúgy le, nagy mizériáról szó sincs, egyszerűen csak most is – mint pár éve menetrendszerűen – háborgott egyet a szakma egy szelete azon, hogy már megint egy tök ismeretlen név kapta a “magyar borágazat Kossuth-díját”. Jelentem, én megkóstoltam Szöllősiéktől egy halom bort, és bármennyire is félrenyelik ettől most sokan a ’86-os Mouton Rotschildot, ki merem jelenteni, a borok jók. Megkésett kommentár és kóstolási jegyzetek következnek.

szollosi-2

fotó: innen

Szóval a borok jók, de azért lentebb árnyalom majd picit a képet. Mielőtt a jegyzetekre térnénk, hadd emlékeztesselek benneteket: anno épp Gálné Dignisz Éva kapcsán borult ki a hazai borszakma egy része, mondván, hogy csak elkoszolódik úgy a díj, ha ismeretlen és termelésük nagyobb hányadában a folyóbor készítésre fókuszáló borászok kapják azt meg, akiknek a tételei jóformán sehol sem fellehetők: gasztróban szinte egyáltalán nem, lakossági kereskedelemben meg épp csak elvétve, épp csak egy-két termék. Akkor – és most is – azzal jött a díjat kiosztó Magyar Bor Akadémia, hogy ezek a borászok azért behúztak ám külföldön jeles díjakat, egyenletesen fejlődnek, családi a vállalkozásuk, minőségük megbízható, boraik a korrekttől a jón át a nagyon jó minőségig terjednek és így tovább. Aztán erre úgy reagált a szakma egy része megint, hogy de melyik helyeken lehet őket megkóstolni, hol lehet a boraikból vásárolni, rolni, rolni – részleges circulus vitiosus.

Valamiért kevésbé hatnak már rám zsibbasztóan az efféle ügyek, nem tudom, biztos öregszem, meg hát nem is abból élek már, mint régen. Majdnem azt merem mondani, hogy tőlem aztán bárki megkaphatja, mert nekem például a Koch borai is ízlettek. Azt hiszem, nem is kockáztatok túl nagyot, ha azt mondom: Koch Csaba lesz még ebben az országban év borásza. Hogy Szöllősi Mihály megérdemelte-e a díjat, azt nem tisztem eldönteni, nem akarok beállni egyik táborba sem, mindenesetre – és ha most beszélgetnénk, mondanám: csak hangosan gondolkodom – érdekelne, hogy azok, akik jelölést adtak le, milyen szempontok szerint hozták meg döntésüket.

Aki ezt magánügyként kezeli, totálisan tiszteletben tartom. Egyébként én is adhattam le jelölést, és szívesen elárulom: fiatal borászokra szavaztam. Próbáltam olyan személyeket jelölni, akikről úgy véltem, az újkori boros generáció számára ismertek, sokfelé kapni a boraikat és a gasztronómiában letették már a névjegyüket. És reméltem, azért ők olyan nevek lesznek, akiket jó eséllyel még a Magyar Bor Akadémia is szívesen díjazna, mert ugye az “Év Bortermelője Magyarországon” cím “nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a díjazott bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható.” A külföldi sikerekkel, bevallom, nem vagyok képben, a jelöltjeim lehet, hogy ebben gyengék még, így el tudom képzelni, hogy Laposa Bencét, ifj. Szepsy Istvánt és Maurer Oszkárt végül ezen oknál fogva a díj odaítélésének első fordulójában nem jelölte senki más, vagy nem jelölte egy kritikus tömege az “Akadémia saját tagjainak, az ágazat elismert, tekintélyes személyiségeinek, országos jelentőségű szakmai szervezeteinek, a vendéglátásnak, a gasztronómiának, valamint a szaksajtónak” ahhoz, hogy legalább az egyikőjük ott legyen az aspiránsok kvintettjében, sőt, idén szextettjében.

Ha most ezen a vonalon megyünk tovább: Szöllősi Mihály 2009-ben elnyerte az “Év Pincészete” díjat, mellyel “a magyar borászatban irány-és mértékadó, legalább relatíve nagyobb birtokról szüretelő pincészetek munkáját” kívánják elismerni évről évre a cím 2002-es életre hívói, a Magyar Borakadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Országos Szövetsége. Szöllősi Mihály szerzett már egy csomó nemzetközi érmet, többször falra akaszthatta a „Magyar Tudományos Akadémia bora”-oklevelet és a Top 100 Legjobb Magyar Bor valamikori kiadásában a második(!) helyen végzett, de a “Pannon Agrártudományi Egyetem mintagazdasága”-címet is be tudta már húzni, ami azt jelenti (legalábbis nekem, aki e díjat nem ismerem), hogy azért csak sejtik Neszmélyben is, hogyan kell a kapával zsonglőrködni.

Azt nem értem csak, hogy ennyi siker után hogyan fordulhatott elő, hogy a szakma jó része számára egy 70 hektárról dolgozó borász teljesen ismeretlen az Év Bortermelője-díj odaítélésének pillanatában. Szakma alatt itt most a vendéglátásról, a gasztronómiáról beszélek, akik közül – mint fentebb említettem – némelyek szintén szavazhattak. Nyilván nem kérdeztem körbe Ásotthalomtól Jánossomorjáig minden pincért és szakácsot, vagy csak a jelölni tudó vendéglátósok közül mindenkit, hogy Szöllősi Mihályt (két évvel ezelőtt: Gálnét) ismerik-e, de mivel napi szinten, megélhetési méznyalóként mozgok ezekben a körökben, tudom, hogy zömében most hallottak róla először. Amely ügyet azonban valójában lajstromba kéne szedetni a karácsonyi Urbi et Orbi előtt, hogy a  lakosság egésze rém keveset jár borbárokba, boréttermekbe, annál többet hiperekbe, ám ott se nagyon találkozhat jelentékeny Szöllősi-szortimenttel, ezt a posteriori mondhatom. A kifutó rozét meg a szintén ’14-es Irsait fel lehet lelni egy áruházban, ahogy a Borhálóban is – ezeket én is ott vettem, de közvetlenül a díj odaítélése utáni pillanatban, mint lakos, széttárt karokkal, hümmögve konstatáltam: sehová nem tudok betérni és kikérni két deci Melegeshegyi Olaszrizlinget.

Szóval értitek, min értetlenkedem? Ha a feltevéseimet, a maximum 1 szigmás, vélt bizonyosságomat implikálom és a konklúziót merőben elnagyolom, arra jutok: sem a fogyasztó, sem a gasztronómia szegmense nem ismeri a Szöllősi-borokat és vele együtt az idei év “bortermelői Kossuth-díj”-asát, továbbmegyek, sem a borkereskedők jó része, legalábbis az, amelyik a vendéglátást igyekszik kiszolgálni – kivéve persze a Trevinit jegyző Takács Alexandroszt, aki már jó ideje kínálatában tartja a neszmélyi pince borait, és hát – el kell ismerni – aki egy méterrel így megint messzebbre tudta dobni másoknál a borértés medicinlabdáját. Ugyanakkor 70 hektár termése meg csak el kell, hogy fogyjon valahova, valakik meg kell igyák, tehát úgy tisztességes, ha alaphelyzetből a saját okoskodásomat tartom kiábrándítóan sebezhetőnek.

Lényeg: az egyik vendéglátóhelyen, amelyikkel együtt dolgozom, egy nagyobb halom Szöllősi-bort tudtam kóstolni nem olyan rég. Lelőttem már a poént a bevezetőben: a borok abszolút korrektek. Szóval, a lentebbieket, ha nem is a csúcsgasztróban, de a középmezőnyben simán el tudom képzelni.

Kóstolási jegyzet

Szöllősi Pincészet – Zenit 2015

Vágott füves, zöld paprikás, fehér borsos illatok, bodzás, tv-paprikás, zöld fűszeres ízek, kezdődően új-zélandi karakter; meglehetősen sauvignon blanc-os jelenség. Sava jó összetételű, finom érzetű, az alkohol 12,5% – könnyed kis bor, kellemes inni. Nekem ez személy szerint nagyon tetszik. 84 pont

Szöllősi Pincészet – Irsai Olivér 2015 

A fajélesztő befolyása mintha túlságosan nagy lenne az aromatikára, a tutti-fruttis jelleg nemigen engedi kibontakozni az Irsai Olivér egyébként utcavégről felismerhető karakterét. Szerkezetileg rendben van, ezzel együtt lehetne komplexebb – már ahhoz képest, amit a műfaji keretek úgymond megengednek. Nyáron ebből kádnyi mennyiséget bele lehet önteni a nyelőcsőbe. 78 pont

Szöllősi Pincészet – Cserszegi Fűszeres 2014

Rózsás, lanolinos illatú, citrusos ízű bor. A korty kissé cseres, a savérzetből meg levonható: a 2014-es évjárat Neszmélyben sem vonult be a kedvencek közé. Amúgy ez már nem is kapható. 78 pont

Szöllősi Pincészet – Chardonnay 2012

Ahogy a fentiek (és az utolsó, a vörös kivételével a lentiek), ez is egy reduktív iskolázású bor, és míg azok a pincészet “standard” kínálatából származnak, addig ez a “selection”-ből. Sárga húsú gyümölcsös és citromvelős jegyek az aromaprofilban, a sav pedig – ahogy azt a pincészet saját vonatkozó borleírásában is előre jelzi – elég hangsúlyos. A lecsengés fanyarkás. 80 pont

Szöllősi Pincészet – Olaszrizling 2014

Ez megint a “standard” családból való. Friss, gyümölcsös, közérthető olaszrizling. Nincs rajta mit túlmagyarázni. 79 pont

Szöllősi Pincészet  – Sauvignon Blanc 2014

Ez is a “selection” sorozatból való. Klasszik bodzás, füves illatok, lime-os, zöldalmás ízek – jóra való bor. Nagy mélységeket ebben sem találni, de belekötni sem lehet. 82 pont

Szöllősi Pincészet – Cabernet Sauvignon 2011

“Selection”. Meggyes, málnás, intenzíven gyümölcsös illatú és ízű. Az őrölt fűszerpaprikás jegy megjelenését látatlanban betippeltem, de hát ez van, a Neszmélyi borvidék klímája az átlagnál hűvösebb. Ha ettől eltekintünk, kellemes kis bor ez. 83 pont

***

Az árak a “standard” borok esetében a Borhálónál 1400-1500 forint körül mozognak, a “selection”-ét viszont nem ismerem. A borokat a pincészet küldte mintaként; a “prémium” termékcsalád jelenleg nem kapható, hordóban érnek.