Borok az ünnepi asztalra – 1. rész

Nem csináltam még ilyet, de gondoltam, most rápróbálok néhány tételre, mármint hogy ajánljam nektek azokat karácsonyra. Lesz mindenféle bor, könnyedebb, fajsúlyosabb, olcsóbb, drágább, száraz, édes – úgyhogy remélhetőleg mindenki megtalálja majd köztük az ízlésének megfelelőt. Első körben nem vadulnék, maradnék a popularitás puhára taposott nyomvonalán. Jelen ajánlóhoz a PAP-tól, Váli Pétertől és ifj. Gál Tibortól szemezgettem.

unnepi-borok

Rögtön beszéljük meg: az, hogy egy bor mitől lesz populáris, éppen annyira múlik vitatható és megfoghatatlan dolgokon, mint hogy végülis mi miatt nevezhető ünnepinek. Ezért inkább azt mondom, igyekeztem mindenki ízlésének megfelelő (többnyire megfelelő), jól elkészített borokat válogatni; olyanokat, amelyek azért baráti áron vásárolhatók meg, és amik a klasszik magyar ünnepi kaják mellett jól működhetnek. De mindenki nyugodjon le, az elkövetkezendőkben vastagon rá fogunk szippantani a legfelső polcokra is; csak úgy röpködnek majd a sokezrek, meglátjátok.

Pannonhalmi Apátsági Pincészet – Viognier 2013

Először azonban eztet szippantgassuk. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mostanában szeretem ezeket a szagos, pardon, intenzív aromatikával rendelkező borokat. A viognier egyébként sem ad szerény, decens végterméket; már-már parfümösnek mondható a bora, pláne, ha kellően ráhordóznak a műhelyben, ahogy teszi azt a PAP is. Trópusi gyümölcsös, érett, kezdődően befőttes ez a tétel, ízben – utóízben – ráadásul kap egy cukorkás, vaníliás színezetet is. Az alkoholfoka 14%, a textúrája sűrűnek, olajosnak hat – érdemes ezért picit jobban ráhűteni annál, mint amit a Nagy Sommelier Kódex ajánlana, ha lenne olyan. Hogy mitől ünnepi ez a tétel? Nos, én abszolút el tudom képzelni egy vastag, 50%-ban vajon/gheen, 50%-ban olívaolajon sütött csirkemell-steak mellé, amihez aranymazsolás, ananász darabkás vadrizst adunk, meg néhány szem pirított mandulát, fenyőmagot. Tudom, hogy ez borzasztóan marginális kaja, ha az ünnepekről/karácsonyról beszélünk, de tegyétek a kezeteket a szívetekre: azért efféle egyszerűbb ízléssel és igénnyel minden családban számolni lehet. (Nem nagyon kapható már borszaküzletekben, az ETAP-ban – hol máshol – viszont kóstolható 520 Ft-os deli áron.)

Válibor – Kéknyelű 2013

És akkor a második bornál újra elővehetjük a popularitás témáját. A kéknyelű, a Badacsonyi borvidék autochton szőlőfajtája ugyanis mindennek elmondható, csak populárisnak nem. Váli Péter kéknyelűje viszont nem azt a markánsan tűzköves, a Badacsonytól elvárható szikár, minerál-domináns aromakaraktert hozza. A hordómenedzsment során, úgy tűnik, igyekezett a borász egy meglehetősen fűszeres jelleg kialakítására, ami illatban is, ízben is édesköményes, koriandermagos, szerecsendiós irányokba mutat. Persze túl azon, hogy a bor saját terroirját, sósságát letagadni nem tudja. Savérzete intenzív; frissességet, lendületet, izgalmakat bőven fogunk benne találni. Ha engem kérdeztek, töltött káposztát ennék mellé. Egyszer viszont mandulás pisztránggal kóstolhattam, ami mellé csicseriborsó salátát körítettek, és most mondhatjátok, hogy ezek szerint nekem aztán tökmindegy, mit lapátolok be egy ilyen borhoz, de ha legalább félszónyi hitelem van nálatok, ígérjétek meg, hogy kipróbáljátok így is, úgy is. (Radovin – 2.790 Ft)

Gál Tibor – Egri Bikavér, “TiTi” 2012

Málnás, vörösáfonyás, a fenti kettőhöz hasonlóan ez a bor is sok-sok hordós/édes fűszeres aromát hordoz. Az arra érzékenyek kis illósságot is felfedezhetnek benne, de összességében és jó értelemben igen közérthető bikavér ez. A korty tele van gyümölccsel, a tannin finom, lágy, a savérzet optimális. Az alkohol 14,5%, így ennél a tételnél is működhet, ha hűvösebben fogyasztjuk, mondjuk 15 °C körül. Bátran igyuk magában, vagy együnk mellé sonkát vaddisznóból, szalámit bivalyból, szilvát aszaltat, céklát sültet. (Bortársaság – 2.690 Ft)