Csúcson a Mád Furmint

A tekintélyes brit borgasztronómiai szaklap meglehetősen magas pontszámot adott a mádiak településszintű borának; a Mád Furmint 2013 egy díszes, 90-91 pontos társaságban kapott helyet a Decanter Magazine májusi online kiadásában.

mad-furmint

A 2013-as Mád Furmintot már teljesen kóracél tartályban iskolázta a Szent Tamás Pincészet, a cél ugyanis ennél a bornál a mennél gyümölcsösebb, citrusosabb karakter megőrzése volt, egy elegánsan jelentkező ásványos felhang, ropogós savak, friss hangulat megjelenítése mellett.

A borásszal, ifjabb Szepsy Istvánnal még 2012-ben, a Mád Furmint debütálása apropóján készítettem egy interjút, aki akkor ilyeneket mondott: “Látjuk, hogy van sok olyan terület, amit megbízható gazdák művelnek; azt csinálják a szőlővel, amit a felvásárló kér. Mi azt mondtuk, hogy szeretnénk létrehozni egy olyan bort, amely segít átlendíteni az eredetvédelem korlátain, perspektívát adhat a helyieknek és színesítheti, vagy gazdagíthatja a furmint-képet. Az új száraz bor (még egyszer: 2012-t írtunk ekkor – a szerk.), a Mád Furmint termeltetett szőlőből készül. A gazdák, akiktől az alapanyagot felvásároljuk, maximum 2 tonnát termelhetnek hektáronként. Ebben van fiatalabb tőkéről, idősebb tőkéről, jó dűlőből, kevésbé jó dűlőből származó szőlő, amely érett állapotban kerül leszüretelésre. Egyelőre nem cél, hogy az efféle integrációból késői szüretelésű, vagy aszúbort is készítsünk. A Mád Furmint közérthető, könnyen fogyasztható, de magában hordozza a mádiságot, ami az ásványosságban és a jó savszerkezetben ölt testet.”

Úgy tűnik, ezt a furmint-képet a britek is díjazzák. A Decanter Magazine májusi online számában ugyanis 90+ pontos értékelést adott a Mád Furmint 2013-nak, amely 13£-os árával az úgynevezett “Weekday wines” kategóriában mérettetett meg. A bor paramétereiről itt tudtok tájékozódni, alább pedig a Decanter szóban forgó számának néhány oldala:

decanter-1

decanter-3

decanter-2

 

(x)