Nyitás a nagyvilágra – Pillanatképek a magyar bor helyzetéről II.

A Boscolo Budapest Hotelben zajlott le március 5-én a Rókusfalvy Pál egykori médiaszemélyiség és Dr. Prónay Bence borjogász által szervezett Borjog és Bormarketing Konferencia, immár harmadjára. A fő téma ezúttal a borexport és a külföldi borpiacok felé irányuló marketingkommunikáció volt. Az egyik legérdekesebb előadás Gál Péteré volt, aki a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára. 

gal-peter-bormarketing-konferencia

Gál Péter

A tudósítás első részét innen tudjátok elérni, a konferencia oldalát meg innen.

A 16. helyen állunk a világban

Gál Péter, az Egri Borvidék egyik legmeghatározóbb arcának, Gál Lajosnak a fia rendkívül összetett, rém analitikus előadásából megtudhattuk, hazánk a 16. helyen áll a bortermelő országok listáján (2,73 hl/év). A rangsort jelenleg Franciaország vezeti évi 46,15 millió hektoliternyi megtermelt borral, szorosan mögötte Olaszország (44,42 millió hl/év) áll, egy kicsit nagyobb különbséggel Spanyolországé a harmadik hely (37 millió hl/év). Románia a 12. (4,09 millió hl/év) a sorban, de szeptemberben ezért a Dzsudzsák majd jól teker nekik még egyet huszonötről, meglátjátok!!

Átalakul a borpiac

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy rendkívüli tempóban globalizálódik a borvilág; új borpiacok jönnek létre (lásd Anglia, lásd, miért, de mondok még egyet: Dánia is borvidékké válhat), mely folyamattal parallel a tradicionális borkészítő országok piacai szűkülnek, átalakulnak. Ha a tortán való osztozkodás fájó is, Gál Péter igyekezett ezen átrendeződés pozitív hozadékait kiemelni. Például, hogy mindennek köszönhetően – nevezetesen a tradicionális országok termékeinek drágulása következtében, egyszersmind egyszerű kiadási megfontolások miatt – előtérbe helyeződik az alkalmankénti borfogyasztás, s így egyébiránt a világ borfogyasztói fokról fokra igényesebbé is válnak. Mert aki egy bizonyos minőségi színvonalat megszokott, lentebb már nemigen ereszkedne, csupán életének borozós alkalmai számát ritkítaná, ha jól értettem a helyettes államtitkár urat. Ez is egy gondolatmenet.

A spanyolok utánunk

Ezt követően Gál Péter szerintem előadása egyik legérdekesebb adatát ismertette: míg Franciaországban 2014-ben (jan.-júl.) a fogyasztók átlagosan 5,73 eurót költöttek egy palack bora, addig ugyanebben az időszakban a magyar fogyasztó mindössze 1,14 eurót. Az Egyesült Államokban 2,35 euró/palack/év/fő a vonatkozó mutató, de a világátlag egyébként valahol 2,1 euró környékén keresendő. Meglepő, hogy a spanyolok az említett időközben alattunk végeztek a költési listán 1,13 euróval. Az e számokkal kapcsolatos közgazdaságtani, szociokulturális, a különböző országokban uralkodó borkulturális összefüggések az idő szűke miatt nem kerültek kifejtése Gál Péter részéről, de valahol azt gondolom, a miérteket nagy pontossággal magunk is megsejthetjük.

Vörös kontra fehér

Mint, ahogy a konferencián más is, Gál Péter is megemlítette: hazánkban a szőlőtermelés jelenleg 65 ezer hektáron folyik, pedig ahogy arra a tudósítás első részében is történt utalás, hazánk potenciálisan 191 ezer hektárnyi első osztályú, szőlőművelésre alkalmas területtel rendelkezik, ahonnan magas minőségű borok kerülhetnének a piacra (Bocsánat, de nagy valószínűséggel ezt fogom még mantrázni párszor.) Az arányok tekintetében megjegyzendő: míg a fehérbor készítéséhez művelt szőlőterület 19.034 hektár, addig a vörösbor vonatkozásában ez az adat egész pontosan 44.251 hektár. Ehhez kapcsolódóan sem fejtett ki semmit Gál Péter, én azonban megállnék itt egy rövid időre csapongani.

A rendszerváltozás után, a ’90-es évek elején-közepén Villány mozdult a leghamarabb – ahogy arra egyébként a konferencián Gere Attila is kitért előadásában. Övék volt az első ún. borút egyesület, és a termelők között ott alakultak ki elsőként az afféle összefogások, amelyeket jó sokáig igyekezett másolni szinte az összes többi magyar borvidék. Villány, mint a mai napig legmeghatározóbb vörösboros borvidékünk jelentékenyen járult hozzá, hogy a szakma fejében a Magyar Csúcsbor fogalma a Villányi Borral legyék ekvivalens. De mint Tokaj, a Királyudvar, Szepsy, az Úrágya-dűlő és a meghatározó 2000-es év kapcsán már oly sokszor oly sokan elmondták, az áthangolódás, a fehér szín felé tolódás faktuma mára teljességgel megkérdőjelezhetetlen a borszakmai szcéna igen nagy hányada számára. Horkay András, az Országos Borbíráló Bizottság elnöke, a CEWI alapítója a részemről mindig is baromira irigyelt barna bőrcipőjében a mai napon is kifejtette (kronológiailag egyébként Gál Péter előadása után), hogy a borfogyasztás terén – úgy globálisan, mint idehaza – jól megfigyelhetők az ízlés finomodásának ide kívánkozó aspektusai. Például, hogy már egyre kevesebben vágynak magas alkoholfokú, brutális testű, homokszáraz tanninú (vörösbor), bitang olajos textúrájú (fehérbor) tételekre. Villány pedig – ezt már én teszem hozzá – éghajlati adottságainál fogva (Magyarország legdélebbi bortermő-területe) a fentebb körülírt esztétikájú borok inverzét csak nagy erőfeszítések révén képes – ha képes –  előállítani. Nota bene: a Magyar Csúcsborról beszélünk még mindig, mert jó ivóbor, 13%-os alkoholfok körül bőven akad Villányban is, Szekszárdon is. Mivel a konferencia mottója az volt, hogy “Nyitás a nagyvilágra”, s mivel majd’ minden ágazati szakember előadásában elhangzott, inkább minőségi, mint mennyiségi szempontok szerint kellene szerveznünk borexportunkat, meg kellene esetleg fontolnunk, hogy a Magyar Csúcsbornak inkább a tokaji furmintot nevezzük ki? A furmintot, amelyikről egyre többen tartják úgy, hogy az összes Kárpát-medencében művelt fajta közül ez képes a legizgalmasabb bort adni? A furmintot, amit – vélik sokan – az igazán kivételes és elegáns és nagy chenin blanc-ok, rajnai rizlingek, chardonnay-k mellé is büszkén oda lehet tenni? Legyen tehát egy ízig-vérig autochton (lásd Dr. José Vouillamoz, svájci szőlőgenetikus, dolgozatát erről az autochtonitásról) fajta a Magyar Csúcsbor? Most, mikor Dúzsi Tamás 2011-es bordeaux-i fajtákból összerakott Görögszója épp a napokban verte agyon Párizsban az egész világot?

Én a jegyzeteimet március 5-én készítettem, ezt a posztot egy nappal később írom, mikor már Gazda Albert is közzétette gondolatait, és ez nekem most pont kapóra jön. A Cink szerzője ugyanis pengeélesen reagált az efféle, a konferencián elhangzott felvetésekre. Olvassátok!

Borfogyasztási szokások

Az ország mérlege e tekintetben rosszabb lett: a hazai borfogyasztás – illeszkedve egyébként a világi tendenciákhoz – csökken. Jelenleg egy átlagos magyar felnőtt fogyasztó csupán 20-25 liter bort iszik meg évente. Mikor még egy másik műhelyben püföltem a klaviatúrát – tudjátok, abban, ahol még a Mandiner.bor is, a Wine Flow-val egyetemben csupán egy kis magyar, alulolvasott borblognak számít –, akkor csináltunk néhány online borfogyasztói felmérést. Ezekben persze én csupán annyiban vettem részt, hogy egy interstitial banner mögé beszúrtam időnként az eredményeket, mindenesetre a felmérés levezénylőjének, Dr. Harsányi Dávidnak, a BGF docensének ezért a munkáért részemről a mai napig jár a maximális respekt. Míg 2011-ben csak 4.000-en töltötték ki az Alexa.com rangsora szerint az egykor legnagyobb boros portál tesztjét, addig 2012-ben már több mint 10.000-en, ami szerintem óriási dolog! A kinyert adatok egészen közeli képet mutatnak arról, hogyan is iszik a magyar. Pár Harsányi-infógrafikát hadd dobjak ide 2012-ből, már csak azért is, mert Gál Péter ilyesmikről sem beszélt. De ha most azt hiszitek, hogy ez feddés a részemről a helyettes államtitkár felé, hát rohadtul nem! Tényleg nagyon kevés ideje volt, ahhoz mérten, amekkora infóhalmaz van a fejében.

borfogyasztasi-kutatas-fogyasztasi-gyakorisag-1

borfogyasztasi-kutatas-kedvenc-borfajta-2

borfogyasztasi-kutatas-3

borfogyasztasi-kutatas-4

Na hát itt minden magáért beszél. Ha ennél részletesebben szeretnétek tájékozódni az egykor leglátogatottabb boros oldalon a hazai borfogyasztási szokásokról, akkor sorrendben így kattintsatok: 1., 2., 3., 4. Illetve ha kíváncsiak vagytok más, frissebb eredményekre is (melyek Dr. Harsányi Dávid eredményeivel azért eléggé összecsengenek), akkor a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóságának megbízásából készült 2013-as országos felmérés itt, a GfK Kutatóintézet ugyanebben az évben közzétett adatait itt, az Agrárgazdasági Kutató Intézet 2014-es, vonatkozó kutatásának kivonatát innen érhetitek el.

Következtetések, záró gondolatok

Úgy értem, Gál Péteréi, pontokba szedve:

  • A magyar borimport mennyisége mindig is meghaladta az exportét.
  • Mindig is értékesebb borok kerültek ki itthonról, mint amilyenek bekerültek, bekerülnek.
  • Itthon a forgalomba hozott borok több mint fele OFJ volt. Nem bírom ki, hogy ne szúrjam ide (Balogh “Somlói Apátsági Pince” Zoltán, az ide lazán kapcsolódó, nagyon megmondós, de a borászok részéről nagy-nagy egyetértést kiváltott borrajongós vendégposztját.)
  • Sokszor megkapja hazánk azt a kritikát, hogy egy bizonyos tételből nem feltétlenül tud konstans minőséget produkálni évről évre. Gál Péter szerint ez nem teljesen igaz, kivált Tokaj tekintetében, ahol van cég, amelyik a mennyiségi kritériumoknak is tökéletesen meg tud felelni. (Lásd a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet Mád Fumintját, amiből már kezdésre 20.000 palackot készítettek a szorgos kezek ifj. Szepsy István felügyelete mellett).
  • Kicsik vagyunk, de ez önmagában nem feltétlenül baj, és az exportra, a külföldi kommunikációra ettől még gondot kell fordítanunk, de az elsődleges piacunk a sajátunk kell legyen.
  • Ugyanakkor jóval több bort tudunk előállítani, mint amennyi itthon elfogy.
  • Az állam csökkentse még jobban a borászok adminisztrációs terheit, hogy ne születhessenek soha többé olyan Jásdi-glosszák, mint az a 2009-es!
  • A borkultúra fejlesztése elengedhetetlen, ebben a Nemzeti Borkiválóság programnak és az Országkóstolónak igen komoly szerepe van Gál Péter szerint, amely törekvés nyomán mára komoly borválogatással tudunk a hazai és a külföldi piacra is kiállni.
  • Ne legyenek párhuzamos tevékenységek, egymástól eltérő célok az állami és a szakmaközi szervezetek részéről. Gondolom, itt arra gondolt a helyettes államtitkár, hogy a Nemzeti Borkiválóság Program, tágabban a Földművelésügyi Minisztérium, A Carton Hungaricum országimázsprogram, tágabban a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Agrármarketing Centrum, tágabban a Magyar Turizmus Zrt., a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, valamint a Vindependent, a Pannon Bormíves Céh és egyéb egyletek kommunikáljanak egymással, hangolják össze tevékenységüket. A szokásos lemez: összefogás kéne.