Nemes Richárd: Kategóriát teremtünk

Nemes Richárdék mozgalma, a Terra Hungarica (TH) legutolsó dobásával eléggé kiverte a biztosítékot a hazai borászok körében, akik azon distinkciót, amely “autentikus”-ként és “konvencionálisként“-ként, vagyis feketén és fehéren interpretálta a hazai borpiac kínálta tételeket, meglehetősen inkorrektnek, elnagyoltnak és ebből adódóan bántónak vélték, mondván, ők éppenséggel a két pólus között helyezkednek el, amely pozíció ezen a képzeletbeli ábrán nem került feltüntetésre. A TH most elindított egy kampányt, amely a szóban forgóképet az eddigieknél rendesebben árnyalja. Hosszú leszek, bocs.

nemes-richard-1

Nemes Richárd

Nemes Ricsit teljesen spontán kerestem fel még a kampányuk elindítása előtt; fogalmam sem volt arról, hogy miben mesterkednek mostanában. Az ominózus origós cikk, amiről sok borász éktelen haragra gerjedve állapította meg, hogy botrányosan süt róla a dilettantizmus, és ennek tetejébe még implicit módon bántó megállapításokat is tartalmaz rájuk, “tisztességes termelőkre” nézve, valamint az elhíresült, “inkább illós legyen a bor, mint kénterhelt”-master class – melyet az “Őrült Francia“, Isabelle Legeron MW tartott a TH által rendezett Gerbeaud-s Borszalonon – arra mindenesetre alkalmas volt, hogy megrajzoljon egy olyan ellenpólust, amely eleddig látens módon, artikulálatlan gondolatok között várakozott.

A TH tagjait egyébként jól ismerheti az, aki a borok világában már legalább annyira jártas, hogy péntek esténként nem az Instantba, hanem a Kadarkába, a Doblóba, az Innióba vagy a Drop Shopba ül be egy pohár italra lazításképpen. Aki pedig veszi a fáradtságot, hogy eljárjon a különböző sétáló kóstolókra is, annak Szecskő Tamás, Szentesi József, Bárdos Sarolta, ifj. Franz Weninger, Domokos Attila, Balassa István, Demeter Zoltán vagy éppen Bott Frigyes neve már a könyökén jön ki. A neveket szemlézve, azt nyugodtan elmondhatjuk, hogy nem valamiféle szélsőséges, a borásztársadalomnak egy lenyesendő vadhajtásával van dolgunk, hanem szakmailag erős talapzaton álló, a Magyar Bor Ügyéért sok homlokverejtéket kiszenvedő személyekről. Mi akkor a baj?

Már úgy értve, hogy például a Pannon Bormíves Céh elnökének, Jásdi Istvánnak mi a problémája ezekkel a borászokkal? Velük vélhetőleg semmi. A gondja neki is, másoknak is az ezen borászokat mozgalomba tömörítő TH kommunikációja mikéntjével volt, amely, ahogy az a bevezetőben kifejtésre került, olyan kategóriába utalta őket, a maguk meghatározása szerint “tisztességes termelőket” (NB: az idézőjel most voltaképpeni idézés, nem a görbe tükör írásos megfelelője!), ahová az ipari méretű Balatonboglári Borgazdaság vagy mondjuk a Wine Flow-n a napokban citált Grape-Vine is található, amely – szvsz. – talán a legalacsonyabb formanívón muzsikál az összes hazai nagyüzemi borászat közül.

A TH bizonyos törekvései számomra szimpatikusak, azzal együtt, hogy tudom, a Pók Tamás tradicionális és természethű Nagygalagonyás Kékfrankosa semmivel sem egészségesebb, mint egy csopaki olaszrizling a Jásditól vagy egy technó-tramini a Demjén Sándor közel egymillió palackot termelő, Canter Borház nevet viselő üzeméből. Azazhogy a szulfitokra nyilván különbözőképpen vagyunk érzékenyek, s ez esetben talán nem mindegy, hogy ki mennyi ként lapátol a borába, de a magam részéről a szőlőtermesztés mikéntjében, közelebbről a fenntartható, mennél kisebb ökológiai lábnyomot hagyó gazdálkodásban (amilyet például az Anna Borház végez Érsekhalmán vagy a Pendits Pince Abaújszántón, és természetesen még sokan mások…) vélem látni a dolog kvintesszenciáját.

***

Mi történt a TH-val az ominózus Isabelle Legeron-mesterkurzus óta? Mintha kissé eltűntetek volna.

Nem tűntünk el – szezonálisak vagyunk. A TH főattrakciója eddig mindig a novemberi Borszalon volt, amihez az elmúlt három évben a Gerbeaud-ház átriuma és emeleti rendezvényterme szolgáltatta a helyszínt. Ezen felül szokott lenni egy volumenében valamivel kisebb tavaszi rendezvény, amit idén is megtartunk május 23-án. Az, hogy decembertől áprilisig nem voltunk jelen a médiában, nem azt jelenti, hogy nem dolgoztunk, hiszen a TH, mint mozgalom, ez idő alatt is szépen fejlődött. Ez nagyjából abban mutatkozik meg, hogy most már tucatnyi helyen kaphatók a TH-borok, melyek palackján sok esetben végre a védjegyünk is megjelenik. Egyébként volt egy januári kóstolónk, amelyen szinte az összes TH-s termelő ott volt, s ahol megbeszéltük, hogy milyen aktivitásokban gondolkodunk ebben az évben, miben várjuk a tagjaink támogatását. Másfelől pedig elindult a kampányunk, “Mi van a borodban?” címmel. Nagyon egyszerűen: arról szól, hogy az embereket minél több valós információhoz szeretnénk hozzájuttatni, hogy ezzel is előmozdíthassuk a tudatos fogyasztóvá válásukat, s hogy ily’ módon szabad és önálló döntéseket legyenek képesek meghozni a borvásárlás terén.

Láttam a weboldalt. Elég provokatív.

A valóság provokatív? Persze, beledughatjuk a fejünket a homokba. Mindenesetre a mi alapállásunk merőben más: a valóságot leképezve megmutatjuk, hogy milyen bortípusok léteznek, és itt nem arról van szó, hogy: száraz, vörös édes és a többi, hanem a borkészítés modalitásait kívánjuk mindenki számára érthető módon, nem túlszakmázva vázolni egy egyszerű infografikával. Ez az egész azt szolgálja, hogy a bor iránt érdeklődő közönség láthassa azt, hogy van ilyen bor, és van olyan bor. Ezen a palettán egyébként az általunk képviselt autentikus bor is feltűnik. Nyilván: a kampány nem titkolt célja, hogy tovább erősítse az autentikus bor fogalmát, kategóriáját, és kedvet csináljon ahhoz, hogy az emberek mélyebben foglalkozzanak azzal, hogy valójában mi is van a poharukban.

nemes-richard-2

Ezt az “autentikus bor” megfogalmazást sokan nem értették a szakmában. Azazhogy úgy érezték, azt, amit a fogalom reprezentál, valami ellenében és agresszíven jelöltétek meg. Autentikus borról meg uniformizált borról beszéltetek, ami úgy jött le, talán nemcsak a borászoknak, de a fogyasztóknak is, hogy van az Igaz Bort Termelők Köre, és közelebbről meghatározva ők a TH – aminek a borait a Terroir Club forgalmazza , és minden, ami ezen kívül lenni látszik, az uniformizált kategóriába esik, ahol a borászok ész nélkül hajigálják bele az adalékanyagot a borukba, így ők a minőség ranglétráján lentebb helyezkednek el.

Ez így, ebben a formában nem igaz. Ilyesmit leírva nem láttam sehol, de még rádióinterjúban sem mondtunk ilyet. Nagyon egyszerű: az autentikus bort is, és minket, a TH eszméit hirdetőket is a jelenlegi borkészítési kultúra szült. Magyarul: az átlátható borkészítés hiánya hívott életre bennünket. De csavarok rajta még egyet: az emberek átláthatóságra való igényét kielégítendő alakult meg a TH. Mi azon kaptuk magunkat, hogy gyakorlatilag  már nem beszélhetünk jó értelemben vett hagyományos borkészítésről. A poharak fenekére nézve az ezredforduló után pár évvel az volt látható, hogy a különböző borkészítési gyakorlatok megrongálták azt az egyébként romantikus, de nem is olyan régen még igaznak tartott képet, hogy a bor csak szőlőből készül.

Közben itthon is kialakult egy olyan fogyasztói réteg, amelyiket nagyon is érdekli, hogy amit megeszik, megiszik, az miből áll össze. Elég sokat jártunk és járunk külföldre magyar borexport és promóció miatt, és azt tapasztaltuk, hogy ez a kategória, azaz az autentikus bor, már sok helyütt létezik. Elég csak a szomszédjainkra gondolni. Az osztrákokat ilyen szempontból nem hiszem, hogy be kellene mutatni – náluk ez a kategória már nagyon-nagyon erőteljesen jelen van. Persze a különbség közöttük és közöttünk, magyarok között ilyen szempontból (is) kulturális: a tisztára, a környezettudatosra, a zöldre, ha úgy tetszik, a bio-ra egyszerűen magasabb igényük van. De ez van a szlovéneknél is, részben a horvátoknál is, sőt, piciben ez létezik a cseheknél, akik június 6-7-n Prágában egy fesztivál keretében erről tanúbizonyságot is adnak. Szóval a környezetünkben ez már sok helyütt létezik, de a mi  egyébként szerintem rendkívül konzervatív – borkultúránkban ez eddig nem tudott még kellően gyökeret ereszteni. És mi ezt a missziót tűztük ki magunk elé.

Elég sok konfliktussal jár ez a misszió. 

Ezzel tisztában voltunk. De egyébként meg, csak hogy érthető legyek: nem a konfliktusokba való beleállás a célunk; mi nem azért jöttünk létre, hogy egy “másik oldalt” alkotva folyton csatározzunk, és ami kívül esik az értékrendünkön, azt tűzzel-vassal irtsuk. Még egy korábbi telefonos beszélgetésünk során kérdeztél arról az origós cikkről, ami a tavaly novemberi Borszalonunk után kijött rólunk. Nagyon elgondolkodtató, hogy miért, de később a Pannon Bormíves Céh reagált erre abban a bizonyos vinoportos cikkben, úgy ahogy. Ezek után több újságíró – szenzációt keresve – hívott fel, hogy, na, most akkor mi ebbe tuti, hogy kőkeményen bele fogunk állni, és hogy mégis, mit gondolunk most, adunk-e ki közleményt, és így tovább. A helyzet az, hogy mi már a kezdetek kezdetén elhatároztuk azt, amit az imént említettem, hogy nem a csatározás a célunk, így természetes volt számunkra, hogy nem reagálunk, hanem haladunk tovább a megkezdett úton. A nyilatkozatháború meg a “cikkírósdi” nem vezet sehova, és a szakmán kívül sok mindenkit nem is érdekel…

De miért nem reagáltatok? Kissé arrogáns hozzáállás.

Nem értem, miért lenne arrogáns. Szerintem a Jásdi-féle cikk nem várt válaszokat, nekem egy nagy, leleplezni akaró kinyilatkoztatásnak tűnt inkább. Mikor tavaly ősszel elindult egy komoly promóciós munka, beleértve a TH-tagokkal készült videókat is, az új weboldalunkat, a Borszalon hangsúlyosabb népszerűsítését, a védjegyünk megalkotását, megjelenítését, stb., eldöntöttük, hogy mi nem kívánunk szakmaközi vitába keveredni senkivel, mert minden energiánkat a fogyasztóinkra, s az ő bázisuk növelésére akarjuk fordítani. Másrészt azért, mert az elmúlt egy évtizedben rengeteg parttalan, meddő vita résztvevői voltunk, ahol generációk és kultúrák feszültek egymásnak hasztalan, és ebből azt pároltam le, hogy jelenleg sehová nem vezetne egy efféle, az értékrendek ütköztetésén alapuló diskurzus. De nem élünk burokban, nyilván hallottuk a ránk kiabálókat, és meg kell hogy mondjam, sok zöldség volt abban, amit ők ellenünk megfogalmazott kritikának hívtak.

Például?

Nem akarom ezt nagyon kivesézni, mert akkor éppen az imént vázolt alapállásunkkal mennék szembe, legyen elég annyi, hogy az én olvasatomban az minősül korrekt véleménynek, kritikának, ha abban, amiben egyébként nem vagyok eléggé jártas, mielőtt bármit is nyilatkozom, előtte tájékozódom, s ha máshogy nem, hát megkérdezek néhány, a témában jártas szakembert. Nem igaz például, hogy csak egy Demeter-certifikációval rendelkező pincészet van Magyarországon. A mi tagjaink között is vannak ilyen tanúsítványt magukénak tudók. Nem igaz az sem, hogy a TH kirekesztő, és ne lehetne hozzá csatlakozni. Bárki jelentkezhet; januárban két új taggal bővültünk (erről egyébként a meglévő tagok döntenek). Az sem igaz, hogy a TH mögött nincs semmilyen entitás, hiszen ott a bejegyzett védjegy, és így tovább. A másik, amire te is utaltál, és igazából ezt nem is tudom hova tenni, mert valójában ez is mindig pontatlanul hangzik el a Terroir Club kapcsán: a Terroir Club nem forgalmazza az összes TH-s borász borát, másrészt sok más kereskedő is forgalmaz TH-borokat. Sőt, mikor elindult a TH, akkor a tagoknak csak mintegy az ötven százaléka volt partner a Terroir Clubnál. De a termelők részéről felmerült, hogy “oké, hogy ti most csináltatok velünk egy jó kis videót, van ez az évről évre megrendezett – egyébként sikeres – Borszalon, de mégis csak jó lenne a borokat értékesíteni, és jó lenne azt látni, hogy a termékeknek van piaci sikere”, így a Terroir Club felvállalta azt, hogy magyar termelők közül csak a TH-minősítéssel rendelkezők borait forgalmazza, illetve megpróbálja ezen a szűk, niche piacon a TH-tagok sikerét előmozdítani. Így aztán 15-ről most 23-ra felment azon TH-s partnerek száma, akikkel a Terroir Club igyekszik együttműködni.

Tehát a valódi cél tényleg az, hogy minél több TH-tagtól a Terroir Club (is!) tudjon értékesíteni, de nagyon fontos az – és ez mindig kimarad a sajtómegjelenésekből , hogy megállapodást kötöttünk 13 értékesítési ponttal, borszaküzlettel, hogy a tagjaink borait forgalmazzák, bizonyos feltételek mellett. Ez pusztán annyit jelent, hogy legalább 20 termelőtől kell tartaniuk kétféle bort, vagyis hogy legyen a polcaikon egy legalább 40 tételes TH-szortiment. Nyilván nem fogunk senkit sem szankciókkal sújtani, ha ettől néhány tétellel elmarad, mert ez inkább csak egy irányadás. És van még egy nagyon fontos dolog, amit szeretnék hangsúlyozni: ezek a forgalmazók bárhonnan, bármelyik nagykereskedőtől vásárolhatják a TH-s borokat, de akár a termelőtől is! Tehát mi semmiféle erős kötöttséget jelentő kereskedelmi feltételrendszert nem kényszerítettünk senkire, egyetlenegy fontos kritérium van: hogy a kereskedő a TH-t tudja érdemben prezentálni és képviselni – és ez, az eddigiek alapján egyébként egy jól működő rendszernek tűnik.

nemes richárd, terra hungarica

De a TH és a Terroir Club esetében egy csapatról van szó, nem? 

Azt, hogy az értékrend megegyezik, soha nem titkoltuk. Aki figyelt rá, láthatta, hogy már az első Borszalont is a Terroir Club csapatával bonyolítottuk le, és csúnya szóval élve a provider mindig is a Terroir Club volt. Az elején egyébként gondoltunk rá, hogy alapítanánk a termelőkkel közösen egy egyesületet, de hál’ Istennek ez végül nem valósult meg. A TH-márkavédjegy mögött tehát nincs semmiféle egyesület, alapítvány, szerintünk nem ez kell a sikeréhez. Viszont kell egy aktív, valóban tevékeny csapat.

Kanyarodjunk vissza oda, hogy pontosan mit is értünk uniformizált bor alatt. Azt, hogy mi az autentikus bor, több korábbi beszélgetésünk során már viszonylag jól körüljártuk. 

A fentebb már vázolt kampányunkban ezt elég világosan elmondjuk. Négy szintet különböztetünk, meg a borkészítés terén, amelyek közül az egyik természetesen az autentikus bor kategóriája. A többi: “jellemző borkészítés” kategóriája, “technológiai borkészítés” kategóriája és van a “mindent bele” eset, ami már mindenen túlmutat. Az “uniformizált” a technónál kezdődik.

A “mindent bele” eset mondjuk az “alföldi egri bikavér“?

Nem tudom, hogyan készül az alföldi bikavér, de nem is érdekel.

És azt gondoljátok, hogy ez ténylegesen és korrektül lefedi az összes borkészítési módozatot?

Nagyjából igen. Szerintünk ennél szofisztikáltabbá nem érdemes tenni a rendszert. Kiemelném, mi sehol, egyik cikkben sem mondtuk, hogy ez a bor szar, amaz rossz ízű, de ez, ide nézzen mindenki, csak ez a jó. Az origós cikkben is elhangzott, hogy mi nem állítjuk, hogy azok a borok egészségtelenek, pusztán azt, hogy vannak ilyenek és vannak olyanok. Ha valami újat akarsz bevezetni, és el akarod kezdeni azt kommunikálni a nyilvánosság felé, akkor lehetetlen, hogy ne helyezd el azt a meglévő rendszerben, legfeljebb később rájössz, hogy a margón  jutott neked hely. Fontos az önazonosság. Erre mindjárt visszatérek, de hadd említsek meg még valamit: van Matt Kramernek egy 2002-es nyílt levele, amelyben a természethű borászokhoz szól.

Ismerem. Ti fordítottátok le.

Ebben a levélben Matt kellő malíciával arról beszél, hogyha “ti, kedves természethű borászok, ha nem álltok ki az ügyetekért, akkor erőfeszítéseiteket továbbra is eltapossák azok, akik a ti imidzseteket akarják, de annak árát nem hajlandóak megfizetni”. És sajnos 12 évvel a nyílt levél publikálása után, most itthon sokszor ez a helyzet. Sokan állítják, hogy kézművesek, természetesek, azt sugallják a kommunikációjukban, hogy náluk a bor a természet, a föld ajándéka, közben pedig tucatnyi vegyszert és segédanyagot használnak. Szerintem ebben az esetben nem lehet önazonosságról beszélni. Ha pedig nincs önazonosság, a fogyasztó is meg van vezetve. Véleményem szerint nem lehet igazi terroirbort készíteni tápsókkal és szintetikus fajélesztőkkel.

Rendben, de mi a helyzet azzal, hogy az autentikus borok egynémelyike nem sok élvezeti értékkel bír? Nem  feltétlenül csak mások kérdését tolmácsolom most feléd, mert tavaly az Isabelle Legeron-os mesterkurzuson én is bent ültem. Volt ott néhány külföldi tétel, ami egész egyszerűen érthetetlen volt, hogy diplomatikusan fejezzem ki magam: Domaine Étienne et Sébastien Riffault – Saluteas 2010 (Sancerre, Franciaország), Branko & Vasja Cotar – Vitovska 2005 (Kras, Szlovénia), Radikon – Ribolla 2001 (Collio, Olaszország), Domaine Léon Barral, Faugeres – Jadis 2003 (Franciaország, Languedoc Roussillon).

A felsoroltak jól ismert és népszerű termelők a nemzetközi borvilágban, mondhatni sztárok, persze nem a mainstreamben. Nézd, ez az illó és oxidáció téma már az Isabelle Legeron-os előadást megelőző Narancsbor-mesterkurzuson is sokaknál kiverte a biztosítékot. Ezeket a kurzusokat nem azért szerveztük, hogy elkápráztassuk a vendégeinket, hanem azért, hogy megmutassuk, bármilyen furcsa, ilyen borok is vannak a világban, amik nem mellesleg sikeresek. Másfelől az említett paramétereket nem lehet számokba, határértékek közé zsugorítani. Én magam a bort nem (vagy nem csak) az úgynevezett WSET-rendszer alapján ítélem meg, mert az egész egyszerűen átsiklik a lényeg fölött, a fölött, ami egyébként nehezen is detektálható, mármint ha a fogalmi készleteinkkel akarjuk megragadni.

Sokszor jellemzően elveszünk az aromatika szálazásában és keveset törődünk a bor érzetének megfigyelésével. Nekem például kevésbé fontos a bor vizuális megjelenése. Hogy opálos vagy tükrösen tiszta a bor, számomra lényegtelen kérdés. Legyen tiszta az illata, jó és hosszú az íze.  Számomra az a fontos, ha egy bor a lét örömét adja. Érted ezt? Ha belekortyolok és feláll a kezemen szőr, vagy elmosolyodom, felnevetek tőle. Ha bort iszom, azt figyelem, van-e benne valódi vibrálás és élet. Úgy találtam, hogy az igazi természethű, legtöbbször biodinamikus – ahogy ez a szó is szépen leírja – és jól elkészített borokban van!

***

Nos, egy maradt csak hátra, ha vettétek a fáradtságot, és ezen a hosszú beszélgetésen átrágtátok magatokat. Felhívnám rá a figyelmeteket, hogy május 23-án (pénteken) tartja következő rendezvényét a TH, “11” néven. Ültetett kóstoló lesz, afféle mesterkurzus ez is, vagy ahogy Nemes Ricsiék nevezik: szeminárium. Mindezt majd egy sétáló kóstoló követi. 11 borvidék, 11 borász, nem mindennapi tételek.