Rozé a láthatatlan borvidékünkről

Hogy a meglehetősen láthatatlan Bükki borvidéken Borbély Roland miben mesterkedik, arról tavaly már volt lehetőségem megemlékezni, a Drop Shop sommelier-je, Póta Ricsi jóvoltából. Idén is kaptam tőle egy remek kis zweigelt rozét, ezt mutatnám be most nektek.

gallay-roze-2013-2

A Gallay Kézműves Pince a Bükki borvidéken teszi a dolgát, élén azzal a Borbély Rolanddal, aki a maszek mellett az egri Kovács Nimród Winery főborásza. Egy 2012-es rozéjáról tavaly már beszámoltam a Borászportálon, s akkor utaltam rá finoman, nem vagyok nagy rozérajongó, tekintve, hogy idehaza majd’ mindegyik az aromákat befolyásoló fajélesztőből származó buta tutti-fruttis, esetleg golyórágós illat- és ízjegyeket viseli magán. Tudom, ó, hogyne tudnám, hogy a legtöbben baromira szeretik az ilyen műanyag hatású, CO2-vel fűszerezett techno-rozékat, de ami engem illet, többre értékelem még egy ilyen borfajta esetében is az egyediséget, az egyéniséget.

Rozét amúgy két esetben szoktam inni: 1.) ha Mecseknádasdon járok a Hetényi Pincészetben, 2.) ha Páger Matyi barátom vaddisznópörköltet főz a Kurca-parton, és előtte, mintegy kötelező programelemként átgurulunk Csongrádra a Bodor Lacihoz néhány flakon kimért biorozéért.

Azt hiszem, a harmadik eset az lesz, amikor a Kadarkában Laurenczy Úr ismét borlapra tűzi a Gallay-rozét.

A láthatatlan borvidék

A Nagy Magyar Boratlaszban Ercsey Dani így ír a Bükki borvidékről: “A falvak még nem a tömegturizmus zajától hangosak, nem botlunk úton-útfélen fényképező japán csoportokba, csúszdaparkokba és katedrális-szerű látványpincékbe. Van viszont helyettük jó levegő, vannak családias gyógyfürdők, apró vendéglők, hűvös pincék, forró kemencék, árnyas erdők és jelzett turistautak, madárdal és persze csönd minden mennyiségben. A hegyeken romos várak vigyázzák a falvakat, a völgyekben lovastanyák és apró kis panziók kínálják a szolgáltatásaikat. (…) A borvidék felfedezésre vár, és érdemes is felfedezni.”

Egy másik helyen pedig ekképp értekezik a Borigo szakírója: “Előny, hogy nincs beskatulyázva, de hátrány, hogy – ezzel összefüggésben – nincs palackozva sem. A fogyasztó nyitott lehet bármire, ami megfelel az ízlésének, reklám hiányában viszont nem áramlik elég tőke a borászatokba, így a technológiai fejlesztések, a szőlőrekonstrukciók, az újratelepítések még váratnak magukra. Olyan ez, mint a 22-es csapdája. A fogyasztó a konzekvens minőséget várja el, ami csak fejlesztésekkel valósítható meg. Viszont az ehhez szükséges pénzt is csak ő tudná hozni a borvidékre. Enélkül marad a lassú fejlődés, legalábbis amíg egy-két nagybefektető észre nem veszi a parlagon heverő lehetőséget. Addig pedig csupán várhatunk az első palackozott tételekre, amelyek – valljuk be – már önmagukban is sokat lendítenének a borvidék ismertségén.”

(Nagy Magyar Boratlasz – 2012, Mounter & Pitman)

Felhívnám a figyelmet az utolsó gondolatokra. Ha van palackozott tétel, van hírnév. Hírnév nélkül se turizmus, se befektető, vagy ami ugyanaz, pénz sincs. Nos, akarom hinni, hogy Borbély Roland példáját mások is merik majd a jövőben követni, mert kiaknázatlan lehetőség aztán tényleg bőven van a borvidékben. Nem kell hozzá nagy varázslat, kell csinálni egy jó rozét, ami nem az ipari, lakossági borok stílusát követi, s ugyanerre a vágányra ráállítani még egy kékfrankos meg valami ropogós savú reduktív fehér szerelvényt, első körben. Azonban a talajösszetételt (riolittufán kialakult lösz, fekete nyiroktalajok, barnaföldek és agyagbemosódásos erdőtalajok) és az északi klímát tekintve, biztosan lenne értelme egy pinot noirnak, de szerintem még egy zöld veltelininek is, már ha a Bükkhöz nagyon hasonló adottságú Mátrára és általam nagyra becsült termelői, a Tőkések bizonyos tételeire gondolok. De most már jöjjön végre ez a Gallay-rozé.

Kóstolási jegyzet

Gallay Kézműves Pince – Zweigelt Rozé (Zúgó-dűlő) 2013

Ilyen adatokat kaptam Póta Ricsitől: “Stílusban ez egy 180 fokos fordulat, már a 2012-es évjárathoz képest. Főként a mályi Zúgó-dűlő és részben a miskolci Lippa-dűlő termése. Nagyon alacsony tőketerhelést alkalmaztak a szőlőben (kb. 1 kg) – meghálálta. Bogyózás után a cefre 70%-a 4 órát, 30%-a 24 órát ázott. Egynapos ülepítést követően az erjedés magától beindult.”

  • Alkohol: 13,3 %
  • Sav: ~ 6 g / l
  • Cukor: 4 g / l

gallay-roze-2013-1

A színe már-már vérnarancsba hajlik. Illata gazdag, egy rozéhoz képest sok réteget rejt: cseresznye, rózsabors, sóder, mályvacukor, szárított koriandermag. A korty harapható, sűrű szövetű, de megmarad rozésnak, nem hajlik silleres jellegbe. Bár az alapanyag egy részének hosszabb héjon tartása érezhetően ad a textúrának egy kis csersavas zöngét, de ez a mennyiség épp’ csak izgalmassá teszi, mintsem olyannyira rusztikussá, hogy a bor jelentős veszteséget könyvelhessen el elegancia-fronton. A kezdődő off-dry hatást a savak szépen ellensúlyozzák, az alkohol pedig tökéletesen belesimul a struktúrába. A kortyban a piros bogyósok dominálnak, de akár az illat-, az ízprofil is kap egy csomó szubtilis színezetet: quiínia, goyi, rózsabors ismét és gránátalma. Tartalmas. Ritkán tudok egy rozét ilyen jelzővel illetni.

***

Miután a cikket kitoltam, Póta Ricsi dobott egy üzenetet, hogy amellett, hogy a Kadarkát reklámozom, igazán megemlíthetném, hogy náluk már kapható ez a Gallay Zúgó Rozé a Drop Shopban. Azt már én teszem hozzá, hogy – nem mellesleg – 2900 forintért. Jó, hát a Drop Shop nem az a hely, ahol egy ezresből asztal alá ihatjuk magunkat, de tekintve, hogy egy St. Andrea vagy egy Sauska rozénak mi a bolti ára (nota bene: a bolti, nem a vendéglátós ára!), akkor azt hiszem, az ország egyik legstílusosabb borbárjában ez nem számít soknak, pláne úgy, hogy az imént említett két versenytársat simán veri Borbély Roland bora. Együnk mellé szárított, de egyébként olíva olajban érlelt paradicsomot, balzsamecetes rukkolát parmezán forgácsokkal és hajszálvékonyra szelt prosciuttót. Ha valamilyen zenével kéne a bort megfeleltem, biztos, hogy a Carbon Based Lifeforms-hoz nyúlnék, méghozzá e slágerükhöz.