A Bálnában ünnepli jubileumát a Borigo

A Borigo bormagazin 10 éves lett, ebből az alkalomból pedig giganagy bulit adnak, ahol az elmúlt 10 év általuk legjobbnak vélt 40 pincészete vonul majd fel. Persze lesz mesterkurzus is, ahol a lap egyetlen 100 pontra értékelt borát is megkóstolhatjátok. Save the date: június 10!

borigo-kulturparti-magazin

Tíz év nagy idő, még több munka. Bányai Gábor Botond és csapata 2004 júniusa óta végzi misszióját, melynek – ahogy arra mottójuk is utal – célja, hogy a bor központi helyet foglaljon el az emberek gondolkodásában. Mára az erőfeszítések gyümölcse beérni látszik; az új generáció szépen rákapott a borra, és ismerni, érteni akarja azt. Ahhoz pedig, hogy lassacskán mindenki belássa, a magyar kultúra egyik legfényesebb ékkövévé a bort kell kicsiszolni, további kompromisszumokat nem tűrő, alázatos munkára van szükség, ahogy teszi azt a Borigo is a maga területén.

A tízéves fennállását ünneplő magazin ezúttal olyan pincészeteket hívott meg, akik tesztjeiken a legjobbaknak bizonyultak. A Bálnában tartott sétáló kóstolón így 40 borászattal találkozhattok majd. A mesterkurzuson pedig a Borigo Top 100 összes kiadásának minden nyertesétől kóstolhattok egy-egy tételt. A rendezvényen több kategóriában is díjátadót tartanak, megválasztva a 10 év legjobbjait, és kiállítást is rendeznek a Borigo eddigi címlapjaiból.

Programbontás:

14.00-16.00 Mesterkurzus

16.00-22.00 Sétáló kóstoló

19.00 Díjátadó ceremónia a 10 év legjobbjainak

20.00 Tombola

22.00 Kapuzárás

Résztvevő pincészetek (a lista folymaatosan bővül):

Balassa István – Benedek Pince – BGB-Bauer – Bujdosó Szőlőbirtok – Demeter Zoltán – Eszterbauer Borászat – Etyeki Kúria – Frittmann Testvérek – Gere Attila – Gróf Buttler – Jackfall Bormanufaktúra – Jásdi Pince – Laposa Birtok – Kolonics Pince – Konyári Pince – Lenkey Pincészet – Légli Ottó – Lővér Pince – Malatinszky Kúria – Mészáros Pál – Pajzos-Megyer – Pántlika Pincészet – Patricius Borház – Schieber Pincészet – Szeleshát – Szent Donát – Szent Tamás Szőlőbirtok – Szepsy István – Szeremley Birtok – St. Andrea – Takler Pince – Tokaj Oremus – Winelife

A mesterkurzus borai:

  • Demeter Zoltán Veres 2012 (93 pont)
  • Szeremley Birtok Rajnai Rizling 1998 (92 pont)
  • Schieber Pincészet Szekszárdi Kadarka 2011 (91 pont)
  • St. Andrea Merengő Bikavér 2009 (91 pont)
  • Takler Pince Bartina 2007 (93 pont)
  • Gere Attila Kopár 2007 (92 pont)
  • Bock Pince Magnifico 2006 (94 pont)
  • Royal Tokaji 6 puttonyos Aszú Nyulászó (97 pont)
  • Tokaj Oremus 6 puttonyos Aszú 1999 (95 pont)
  • Szepsy István 6 puttonyos Aszú 2006 (100 pont)

Mindössze 600 darab jegyet lehet megvásárolni, tehát érdemes sietnetek:

  • Jegyár: 6 900 Ft elővételben (2014. június 2-ig), 7 900 Ft a helyszínen (ha marad)
  • Mesterkurzus jegyár: 9 900 Ft (a belépőn felül)

Jegyelővételhez klikk ide!

Itt tudtok még jegyet vásárolni: Sidewayz Borkereskedés (1081 Budapest, Kenyérmező u. 6.)