Hárslevelűk Éjszakája a Harisnyagyárban – máj. 23.

A Furmint Február szervezői, Kézdy Danival az élen, május 23-án a hárslevelűt állítják reflektorfénybe. A Hárslevelűk Éjszakája nem a Furmint Február koppintása lesz, ha lehet azt mondani, annál egy sokkal lazább hangvételű programra lehet majd számítani dj-vel, bulival, aminek egy rendkívül vicces, egyben hangulatos helyszín, a Budapesti Harisnyagyár fog otthont adni. 

hej-harsleveluk-ejszakaja

“A Furmint Február szervezői 2014 májusában sok éves tervezést követően jelentik be, hogy az immár ötödik éve sikeresen működő Furmint Február rendezvénysorozat és annak nyitó rendezvénye a Nagy Furmint Február Kóstoló ihletésére, de attól mégis eltérő koncepció mentén és egyedi stílusban egy nagy tematikus hárslevelű kóstolót rendeznek Hárslevelűk Éjszakája néven. Céljuk nem az általuk kitalált és fenntartott Furmint Február megismétlése, hanem a magyar borok népszerűsítésének mentén haladva egy könnyedebb hangvételű, de mégis a szakmaiság keretein belül maradó esemény létrehozása, mely a hárslevelűt állítja középpontjába. Az első alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen 25-30 borász több, mint 50 hárslevelűjét tervezik bemutatni” – így a szervezők.

Hosszabb távon tervezik különböző, a hárslevelűhöz illő könnyed hangvételű kísérő rendezvények felvételét is, illetve a céljaik között szerepel a rendezvényt részben levinni borvidékekre is. Első alkalommal azonban egy közepes méretű rendezvényt terveznek.

A pincészetek, melyek egyetértenek az elképzeléssel és bemutatják hárslevelűiket a kóstolón:

  • Andrássy Pincészet, Tarcal
  • Árpád Hegy Pince, Szerencs
  • Balassa István, Tokaj
  • Barnabás Kézműves Pince, Somló
  • Basilicus Szőlőbirtok, Tarcal
  • Béres Szőlőbirtok és Pincészet, Erdőbénye
  • Bihari Borászat, Mád
  • Bodrog Borműhely, Bodrogkisfalud
  • Gizella Pince, Tokaj
  • Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Tarcal
  • Homoky Pince, Tállya
  • Kikelet Pince, Tarcal
  • Királyudvar, Tarcal
  • Losonci Bálint,Mátra
  • Orsolyák Attila, Tokaj
  • Pajzos Zrt-Megyer Zrt.
  • Pannon Tokaj, Tolcsva
  • Paulay Borház, Tokaj
  • Pelle Pince, Mád
  • Pinceköz, Abaújszántó
  • Radics Barnabás Családi Pincészet, Rátka
  • Sauska Tokaj, Tokaj
  • Somlói Apátsági Pincészet
  • Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Mád
  • Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, Tokaj
  • Zsirai Pincészet, Mád és Somlóvásárhely

A kiállítók listája folyamatosan bővül, a szervezők a változtatás jogát fenntartják!

Infók:

Helyszín: Budapest, III. kerület Bogdáni út. 1-3., Budapesti Harisnyagyár

Megközelítés: Főbejárat a telepre – Folyamőr utca és Bogdáni út sarkán. Innen kb.10 méterután jobb kéz felől egy kis alagút vezet át az épület bejáratához (kb. 5 méter után lesz a lépcsőház balra (Flashback Photo tábla van kirakva, itt kell felmenni a legfelső emeletre). Az útvonalat a rendezvény logójával kitáblázzák! A bejutás mindenesetre kalandos lesz, a kijutás meg kit érdekel, nem?

Időpont: 2014. május 23. 16:00-21:00

Jegy: Elővételben 5.900.- Ft Helyszínen 6.900.- Ft

Elővételes jegyvásárlás: 2014. április 28 – május 21-ig

Az elővételben megváltott és kifizetett jegyeket, ha meggondolnátok magatokat, akkor később nem fogjátok tudni visszaváltani. Úgyhogy ne gondoljátok meg magatokat.  A jegyvásárlással illetve a rendezvénnyel kapcsolatos további információt a hello@furmintfebruar.hu email címen kérhettek.

Jegyek a helyszín befogadóképessége miatt korlátozott számban állnak rendelkezésre, így előfordulhat, hogy a helyszínen már nem lesz lehetőség a belépő megváltására. Aki volt már Furmint Februáron, tudhatja, hogy milyen rohadt egy érzés a telt házas kóstolóról a belépőre szánt készpénzt markolászva lógó orral hazaballagni, mert a hostess közölte, hogy kib.szott jó a buli, de te, barátom, már biztos nem mehetsz be – gondolkodtál volna előre. Úgyhogy, testvéreim a borban, gondolkodjatok előre, és foglaljatok jegyet már most!

Pohárbérlés a helyszínen:1500 Ft, amit a pohár leadásakor visszaadnak.