Aranytőke, az olaszrizling északi bástyája

Az egri borász, dr. Gál Lajos hívására látogattam el Egerszólátra, az Aranytőke Borszemle és Nemzetközi Olaszrizling Borversenyre április 11-12-én. A főszervező, szakítva az eddigiekkel, egy itthon még újnak számító bírálati módszert alkalmazott, aminek nemhogy van létjogosultsága, de szerintem sokkal több értelme van, mint a megszokott rendszereknek.

aranytoke-bormustra-nap-2-k

A graševina (olaszrizling) a horvát fehérbor-eladások 65%-át teszi ki

Merthogy hogyan is néznek ki a borversenyek úgy általában? Ül a borbíra az asztalnál és sorra érkeznek elé a különböző szárazsági, évjárati, borfajta kategóriákba sorolt versenyminták, egyik a másik után, harminctól nyolcvan tételig, attól függően, éppen hova hívtak minket eszet osztani.

A legtöbb helyen nincs duma. Kóstolsz, köpsz, pontozol, mindezt kussban, nagyjából 1,5-2 perc alatt. A minden blogger rettegett kommenthuszárával, a Somlói Apátsági Pince borász-tulajdonosával, Balogh Zoltánnal vívott legutóbbi majdnem anyázós szenvedélyes verbál kombatom után egy apró gondolatmagocska ült el a fejemben, mely szerint lehet, hogy tényleg a világ legnagyobb baromsága a blind tasting. Zolival akkor arról polemizáltunk, az objektív megítélésnél fontos (legalábbis akkor ezt gondoltam), hogy a borról, mint folyadékról leválasszunk minden fölösleges járulékot (termőhely, termelő, évjárat, borfajta, stb.), s semmi másra ne koncentráljunk, csak az illatok és az ízek és ezek összképe szolgáltatta információkra, mert ekkor, zavaró tényezők híján fogjuk a legkorrektebb értékítéletet meghozni. Az egész vita gyújtópontja az az indexes cikk volt (A borszakértés blöff?), amihez anno még én is írtam egy kommentárt a Borászportálra.

aranytoke-borverseny-9-k

Olaszrizling ültetvények Egerszólát határában

Ha emlékeztek, ez a bizonyos oceanográfus, aki ezt az egész lavinát elindította, nevezetesen, hogy baromság a vakkóstolós borszakértés, mert nem hoz megbízható értékeléseket, megmozgatta az egész magyar borsajtót. Bányai Gábor Botond a haját tépte, Rohály Gábor hűvös nyugalommal, gentleman módjára érvelt a Vinoport hasábjain, Gazda Albert pedig, a Nagy Megmondó, unottan és közönyösen küldött el mindenkit a picsába, hogy ez az egész – természeténél fogva – sosem lehetett érdemi vita tárgya, amúgy is lerágták már mások ezt a csontot ezerszer.

De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a tavalyi évben több giga Winelovers-kóstolón is segítettem, mint tesztfelügyelő, vagy mi. A dolgom az volt, hogy ült velem szemben tizenpár-tizenpár ember (’A’ és ’B’ csoport), akik nagyjából harminc-harminc tétel vakkóstolására rendezkedtek be, s én amellett, hogy az általuk értékelendő – összesen tehát hatvan – bort megkóstoltam, hogy rendben van-e, figyeltem, hogy a tervek szerint zajlanak-e az események, kellő hőmérsékletűek-e a borok, van-e mindenkinek vize, kiflikarikája, kell-e üríteni a köpőcsészéket, és így tovább. Minden tesztet úgy indítottunk el, hogy az ítésznek nagyjából négy perc álljon a rendelkezésére, hogy a poharában lévő versenyminta illat- és ízképe, valamint struktúrája alapján hozzon egy egyszerű, a 100-as pontrendszer szerinti értékítéletet. Ahogy azonban a kóstoló a feléhez ért, a megadott négy perc lecsökkent háromra, a vége felé pedig kettőre vagy az alá. Ipari bírálatnál ugyanis az ember egy ponton begyorsul (és szerintem nagy mértékben felületesebbé is válik) és egész egyszerűen képes kipipálni egy tételt két perc alatt, a maradék kettőben meg elkezd unatkozni, telefont nyomogatni…

aranytoke-borverseny-1-k

Gál Lajos, az Aranytőke Borszemle főszervezője

Két perc alatt megítélni egy bort, amivel – még ha szar is – legalább két évet dolgozott a termelője? Bár némiképp torz a párhuzam, de ennél még a filmesek is nagyobb előnnyel indulnak, hiszen ők, ha mondjuk egy évig forgatnak, akkor abból azért csak-csak lesz egy másfél órás mozi, aminek az elbírálásához legalább az az idő szükségeltetik, amíg a film véget nem ér. Ebből a szempontból egy bor komoly hendikeppel indul, kivált, ha nem egy friss tételről beszélünk, hanem egy 4-5 éves palackos érettséggel rendelkezőről. Ha meg somlóiról, akkor ez a két perces elbírálás az egyik leggonoszabb dolog a világon.

A bornak idő kell. Nem a Figula 2013-as reduktív zenitjének, hanem a Tóth Barnabás 2011-es furmintjának, a Villa Tolnay 2010-es rajnai rizlingjének vagy az olyan olaszrizlingeknek, mint a Káli Kövek 2012-es Rezedája vagy a Borbély Bács-hegyi, szintén ’12-es válogatása – hogy most csak a friss élményeimet rángassam ide. Két perc alatt, pláne ha az optimálisnál mondjuk túl is sikerült hűteni, egy ilyen mélyebb, nagy fahordós érlelésen átesett terroir-bor nem képes megmutatni az igazi erényeit. Persze kellő dekantálással mindez orvosolható, de ismerve a hazai versenyek, tesztek folyamatát, erre sokszor nincs mód, vagy csak szimplán nem pöcsölnek ilyesmivel a szervezők. (Akinek nem inge…)

aranytoke-bormustra-nap-6-k

Kovács András István, az InfoRádió szerkesztője volt az Aranytőke Borszemle elnöke

Lényeg a lényeg, hogy Gál Lajos, a Gál pince főborásza, az Eszterházy Károly Főiskola profja, a korábbi hagyományokkal szakítva nem egy klasszikus borversenyre, hanem egy bormustrára való nevezésre buzdította idén – országon innen és túl – az olaszrizling termelőket. Jó, az első napon hagyományos vakkóstolás alapján bírálták a helyi (szóláti) termelői borokat, de ahogy elnéztem, duma ott is volt. A rendezvény második napján, amire külföldi borbírákat és szakújságírókat is meghívtak, már csak mustrásan zajlott az értékelés. Hogy ez pontosan mit jelent? Aki volt már VinAgorán, az tudhatja, hogy ott ki vannak pakolva a borok egyesével agyag borhűtőkbe, s mindenki azt kóstol, amit akar, annyiszor, ahányszor akarja, és mindenki magának is tölt. De a VinAgora bormustra egy fogyasztói buli. Amiről itt, az Aranytőke esetében beszélek, az leginkább a Wine Merchant Top 50-re hasonlít, csak azt kevesek ismerik. Bár, míg utóbbi nem pontozásos, addig az Aranytőke az.

Van három legalább tízméteres asztal, rajta 20-20 borral, van vagy 60 borbíra, akiket három csoportra bontanak és beosztanak valamelyik asztalhoz, hogy ott, kezükben egy A4-es értékelőlappal, menjenek, kóstoljanak, vitatkozzanak a csoporttársaikal és rövid jegyzeteket írjanak, amit aztán a szervezők (gondolom kicsit megszerkesztve) eljuttatnak a termelőnek. A palackokon nincs fekete zsák, ismert az évjárat, a termelő, a termőhely, minden. Az értékelés sok-sok órán keresztül zajlik, mindent vissza lehet kóstolni, minden pontot lehet korrigálni, és annak ellenére, hogy van lehetőség a borok megbeszélésére, nem csap át a történet egy kocsmai ricsajba.

aranytoke-bormustra-nap-3-k

Egy kétezer-tizene…, ja nem. Egy kétezer-tizenkettes Kántor-tag

Hogy ennek így, ebben a formában van létjogosultsága, azt akkor értettem meg, amikor pont a Gál Lajos 2012-es Kántor-tag olaszrizlingje fölött igyekeztünk – én és a csoportom – pontban kifejezni a véleményünk. Első kóstolásra nem volt az igazi; ömlött belőle a fa, sehol egy szem gyümölcs, szépen el lett hordózva ez is, uncsi. Másfél óra múlva viszont, gondoltam, visszalépek, s ha már van rá lehetőség, újrakóstolom. Döbbenetesen más volt; teljesen átalakult: friss fehér húsú gyümölcsök kavalkádja, hűsítő zöldfűszerek (menta, citromfű), akácvirág az illatban, a határozott pörkölt magvas és édes fűszeres vonal szelídült, s így már megvolt a kellő egyensúly az aromaprofilban. Két fokot melegedett is, így ízben is kidomborodtak olyan jegyek, amiket korábban nem lehetett érezni. Más bornak ez éppen a vesztét okozta, hiszen míg elsőre tetszett, addig egy óra múlva, másodjára kóstolva előjöttek az illatában olyan zavaró jegyek, ami miatt muszáj volt lefelé korrigálni a pontszámon.

Persze, korrigálható pontok ide vagy oda, nagyon ebben sem hiszek, már ha fogyasztói fejjel gondolkodom. A borásznak viszont kell a visszajelzés, s itt, az Aranytőkén, minden arra volt kihegyezve, hogy ez korrektül végbemehessen. A pontok alapján ki fognak osztani nekik valamilyen érmet, és mindegyikőjük megkapja majd a zsűritagok írásos értékelését. Mikor arról faggatam a helyi borlovagrend tagjait, hogy nincs-e ebből sértődés, pláne a kis egerszóláti termelők körében, azt mondták, régen volt, ma  már egyre kevésbé. Gál Lajos személye és hitele megkérdőjelezhetetlen a szemükben. Akár a Lőrincz Gyurié – őt is az Aranytőke Borlovagrend és az Aranytőke-mustra életre hívói között kell számontartanunk. A magam részéről drukkolok nekik és mondhatnám, hogy a fajtának is, de a helyzet az, hogy az olaszrizling az én keresztbe tett ujjaim nélkül is igen szépen prosperál. Ma már vannak kifejezetten az olaszrizlingre hangolt kóstolók (Olaszrizling szerintünk, Olaszrizling Október, de a badacsonyiak is kiemelten kezelik a fajtát), ahol a fogyasztónak van lehetősége a magas minőség szondázására, viszonylag kedvező áron.

aranytoke-bormustra-nap-1-k

Az olaszrizling jó úton halad, de a marketing még bőven ráfér, ahogy a furmintra vagy a kékfrankosra is. A magam részéről buzdítanám a borvidékeket, hogy próbálják ki az efféle mustrás bulit. Szerintem sokkal jobban előmozdíthatja a helyi borok minőségének fejlődését, mint a szokványos versenyek.

Az Aranytőke eredményeiről itt tudtok tájékozódni.