Piacon a Szent Tamás ’12-es borai

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik dísztermében lehettem részese nemrégiben a mádi Szent Tamás Pincészet 2012-es évjáratstartjának. Furmintok és hárslevelűk eredtek neki a piacnak, de egyúttal egy aszú is debütált – a pince életében az első.

szent-tamas-evjaratbemutato-6

Ízléses, gondoltam először, mikor az MTA dísztermébe belépve szemben találtam magam egy natúr fa Mád-installációval. Jobbra a kis gourmet falatkáktól roskadozó asztal, balra a furmint-, hárs- és édes boros standok, a terem közepén pedig sommelier-k, borkereskedők, étteremvezetők, méznyaló újságírók éppen csak mutatóba. Nem a sajtó volt ugyanis most a fókuszpontban, hanem a Szent Tamás Pincészet kiemelt kereskedelmi partnerei.

Mád Furmint 2012

Welcome drink gyanánt ezzel örvendeztettem meg magam. Korábban azt gondoltam, annyit kóstoltam már ezt a bort, hogy álmomból felriasztva  is tudnám sorolni főbb jellegzetességeit az aromatika vagy a struktúra tekintetében, most viszont mégis meglepetés ért. Az a harsány savas gyümölcsösség (alma, zöld alma, citromvelő), ami még egy fél évvel korábban olyannyira meghatározta aromaprofilját, mostanra a palackban egy erőteljes sós-köves karakterbe fordult át. A terroir most sokkal jobban átjön, s egyúttal ez azt is jelenti – némelyek bánatára, mások örömére -, hogy a Mád Furmint veszített popularitásából. Csúcsára ért, de savképe alapján megelőlegezhetünk neki nagyjából még egy évet.

Percze Furmint 2012

A legkisebb mádi dűlőn, a déli fekvésű Perczén belül három különböző parcella gyümölcse szolgáltatja a bor alapanyagát. A gyökerek kvarcos riolitból, zeolitból szívják magukba az életerőt, de a pince hivatalos kommunikációja felhívja a figyelmet: azért ne várjunk dübörgő ásványosságot ettől a bortól. Az érlelés nagy zempléni kocsánytalan tölgyfahordókban ment végbe, első és másod töltésűekben. Ennek ellenére a hordófűszerek intenzitása az aromaprofilban korántsem mérsékelt, sőt. Kókuszos, vaníliás, madártejes jegyek uralják mind az illat-, mind az ízképet. A kortyközepétől némi hordótannin is bejelentkezik, a savak mindenesetre remekül boltozzák ezt a közepesnél teltebb testet, és a kortyot is hosszan kitartják. Jó lesz ez, ha integrálódik a fa. Az üveggömböm azt súgja, minimum két év palackos érlelés előtt kár vele babrálni.

szent-tamas-evjaratbemutato-12

ifj. Szepsy István (balról), Kézdy Dániel, Balassa István

Szent Tamás Furmint 2012

A pincészet nevével azonos dűlő bora készítését, hordómenedzsmentjét tekintve hajszálra megegyezik a Perczéével. Egy 2,7 hektáros, déli fekvésű, vörös alapkőzettel rendelkező területről beszélünk ebben az esetben. Lassan fejlődő tétel ez is, s bár a fából származó édes aromák (vanília, kezdődő marcipánosság) még erőteljesek, azért itt az illatban és a kortyban is kapunk sok-sok érett sárga húsú gyümölcsöt, sót és követ. A savak dinamikájára panasz nem lehet, a test telt, de ez nem megy az elegancia rovására, az alkohol pedig szépen besimul a szerkezetbe. Lecsengése pokoli hosszú, s még ilyen fiatal állapotában is kiváló élményt nyújt. Minimum egy év ennek a bornak sem árt, mire teljesen összeáll. Ne kapkodjunk vele.

Szent Tamás ’86 Furmint 2012

A Szent Tamás-dűlő mintegy 0,4 hektárnyi parcellájáról, az úgynevezett Makovicza-aldűlőből származik az alapanyag, amelyből nem több, mint 478 palack bor készült összesen, bár az magnum kivitelben. Illatában raffaellós, ananászos jegyek kavarognak, ízében ezekhez társul még egy erőteljes citrusos és ásványos hangulat is. Ha a fenti borokra azt mondtuk, hogy időre van még szükségük, akkor ebben az esetben ez hatványozottan igaz.

szent-tamas-evjaratbemutato-11

Székely István, a Szent Tamás Pincészet marketingese

Nyulászó Hárslevelű 2012

Régi, ’70-es évekbeli ültetvényekről szüretelték az alapanyagot, amely köszönhetően az agyagos, zeolitos, jó vízmegtartó képességgel rendelkező talajnak, a megszokottnál aromatikusabb borokat eredményez. Legalábbis ezt vallják a pincénél, de ez a hárs most kissé zárkózottnak tűnik. Gyöngyvirág, hársvirág, marakuja, őszibarack és némi gyurmásság alkotja az illatképet, míg ízben kapunk citrust és sót is. Az alkohol optimális, savai izmosak, lecsengése kellően hosszú. Érdemes lesz kivárni, mire lekerekedik – jelen állapota alapján sokra hivatott.

Percze Hárslevelű 2012

Ebből a dűlőből korábban csak furminttal találkozhatott a közönség, most azonban egy hárslevelűvel is próbát tesz a pince, ami a kóstolás alapján remek döntésnek bizonyult. Mangó, ananász, pörkölt magvak és némi zöldfűszer illatban, de a kortyban is nagyon hasonló jegyekkel találkozni. Populáris, közérthető, könnyen megszerethető bor, ami talán a gasztróban is remekül megállja majd a helyét.

szent-tamas-evjaratbemutato-9

6p – 266 g/l cukor

6 puttonyos aszú 2009

100%-ban furmintból készült és 500 literes zempléni tölgyben érlelték négy évig. Mindössze 800 palack készült belőle. Illata aszalványokkal nyit (sárgabarack, őszibarack), szellőztetéssel pedig avaros, szárított gombás, zöld teás és minimálisan aszpirines jegyek is megjelennek. A korty tömör, mézes, sav-cukor egyensúlya kissé az utóbbi irányába billen (266 gramm / liter a cukortartalma). Lecsengése véget nem érő, s itt-ott felbukkannak benne frissítő aromák (citrus, menta). 90+